Vers - Gyötrődés

Miért fáj a szó, ami belém hasít?

Miért fáj az érzés, ami megrészegít?

Miért oly vakító a fénye a hulló csillagnak?

Miért szép a szerelem, ha a szívemet mardossa?

Az az érzés mely tompán üt és tapos,

Minden egyes perct az elmémből kimos.

Gyötrődő vágyaim sóhajként kiállt,

Szenvedő lelkem szinte a föld alatt jár.

Elhalkult a zsivaj az utcai zaj,

Nem maradt semmim csak a néma fal.

S,a fényképed melyről rám néz, az igéző szemed,

Könnyeimtől már nem látom, csak elmém rebesget.

Lehajtom a fejemet, az én kis párnámra,

Könnyeimtől már nedves, nincs ki felrázza.

Hagyom magam a búnak ki ledöntött lábamról,

Meghasadt szívemből, már csak egy, egy vércsepp hull.