 |
Örvényben
Vers - Gary Hun - 2007. június 25.
Élünk egymás mellett, mint két idegen,
Érzéseink már fagyosan hidegek,
Kezdetben a szívünk megértésre tárva,
Helyette most lelkünk jégburokba zárva,
Sorsunk házának faláról megfakult,
Mállott vakolatként hullik le a múlt,
Szerelmünk felőrli az időmalomkerék,
S apró porszemekként szétfújja a szél,
Beszélünk egymáshoz, ritkán, minek?
Mondataink nem szólnak senkinek,
Becéző szavaink mély gödörbe estek,
Szomorún magányosak lettek az estek,
Közös gondjainkat belepte a por,
Elvesztett bizalom lába földbe tipor,
Mélybe zárt emlékek homlokunk ráncain,
Meghallhatatlanul csörgetik láncaik,
Gyilkol és elpusztít ez a közöny,
Ha elmegyünk, egyikünk sem köszön,
Néha elfog az iszonyat, s bizony,
Elsüllyeszt bennünket ez a viszony,
Mint mikor egy örvény, lassan lehúz élve,
Pörögve-forogva süllyedünk a mélybe,
Légszomjunkban fekete ködöt lélegzünk be,
S belezuhanunk a mínusz végtelenbe…
|
|
|
