 |
Alfa
Vers - Gary Hun - 2006. június 29.
Bú űző éjszakán elpilled a tested,
Szétterülsz az ágyon, most egyedül hálsz,
Vízszintben pózolva magad elernyeszted,
Mert gondoktól mentes pihenést kívánsz!
Ajkadat elhagyja néhány nehéz sóhaj,
Kis fodrot vet tőlük a lég-óceán,
Apró buborékban távozik, hogy: ó, jaj!
S fájdalmaktól lassan függetlenné válsz.
Mintha tested összes atomja kinyílna,
S eszeveszett spínű vad elektronok
Felhői közt száguld léted összes kínja,
Szétrepül az űrben minden bánatod!
Aztán különválik a testtől a lélek,
Súlytalanná szürkül minden gondolat,
Magad fölött lebegsz – egy csoda az élet -
A tér elnyeli az összes gondodat!
Megkönnyebbült testtel, levitálsz a légben,
Gondtalan a lelked, kisimult az arc,
Most egy kis időre megpihent a lényed,
Megállt az idő is, szünetel a harc!
Aztán szépen, lassan lesüllyedsz a mélybe,
Leszállsz a sötétbe, rád borul a csend,
Szemhéjad sátrában, éjfekete fényben,
Tágult pupillákkal fürdik a szemed.
Megszűnt a külvilág, nincsen semmi inger,
S egyszerre csak eljön az a pillanat,
Hogy a Végtelennel eggyé válik minden,
És a Mindenségnek te is része vagy!
Csak egy másodpercre, csak egy pillanatra,
Egybeforr az egész Világegyetem,
Aztán megint tágul, s kilökődve újra,
A súlytalanságban egyedül lebegsz!
Emelkedni kezdesz, elhagyod a mélyet,
Miközben tudatod lassan visszatér,
Mintha magadról kaptál volna képet,
Melyből majd megérted, hogy lényed mit ér!
Újra a felszínen érzékeled a világot,
Minden idegszáladdal érzed a jelent,
Letisztult szemeddel a szebb jövőt látod,
Az idő továbblendül, s új értelmet teremt!
|
|
|
