 |
Az utolsó...
Vers - Szkita - 2006. március 21.
Jégszilánkokat hordoz a szél,
a napsugarak számüzötek,
fájdalmában föld is megrepedt,
s rajta megfagytak a füvek
s a közéjük hulott bogarak.
Egy utolsó sohaj párlik el,
egy utolsó szo hangzik el,
egy utolsó pillantás mozdul,
egy utolsó reszkető hullám
reménytelenül fagy testébe.
Nem lássa már a fagyott tájat,
tüdője nem tágul már többet,
szive nem érez már fájdalmat,
ő már nem csokol többé szájat,
teste,lelke már fagyott,Halott.
Vakitoan fehér hópelyhek
a tájat némán rabul ejtik,
lepelként takarják a testet,
testet s egy elmúlt életet,
egy soha nem látott szerelmet.
|
|
|
