 |
Kísértesz, s vesztem várom!
Vers - yorkiee - 2006. március 5.
Megint csak rád gondolok,
S képzeletben mindent porig rombolok.
Üldöz emléked, mint vadász a nyulat,
S nem találom sehol sem a kiutat.
Reggel felkelek te jutsz eszembe,
S rólad látomások suhannak szemembe.
Aztán eltűnnek nyomot hagyva rajtam,
S tudom visszatérnek, kínozva majdan.
Nem telik bele sok idő, vissza is térnek,
S így napfélnél, délben sem kímélnek.
Egyre zúgnak szavaid fejemben,
S megőrjítenek szomorú életemben.
Még el sem múltak, de megújulnak megint,
S nem hagynak, míg isten magához nem int.
Már nem bírom soká, érzem hisz itt az este,
S zúgnak szavaid, pedig lelkem a nyugalmat kereste.
Várom már, hogy vége legyen ennek,
S tudom a halálba velem együtt mennek.
Bizony vesztem várom, hisz nincs remény,
S elmúlt minden, eljött az éj, eltűnt a fény.
Hiába várom kínlódva, nem jő,
A testem remeg, mint egy guruló sziklakő.
Nem jön sem a reggel, sem a vég,
S szenvedek, de nem tudom meddig birom még.
Hirtelen észbe kapok, eljött a reggel,
S újból kezdődik minden, egy új nap teli félelemmel.
Így lesz ez sokáig, hisz nincs még itt a végzetem,
S emléked végig kísérti majdan egész életem.
Beletörődtem szép lassan mindebbe,
S gyerek önmagam belefulladt e mély sebbe.
Nem tudom ki vagyok én, magam igazán,
S már azt sem tudom, hol a boldog hazám!
|
|
|
