 |
Fájdalom
Vers - Viki - 2006. február 27.
a vershez még hozzátartozik, hogy ez akár egy valódi börtönben élő emberhez is szólhat(na);
valódi helyszín és esemény inspirált arra, hogy megírjam (a verset): az osztályommal voltunk nemrégiben egy börtönlátogatáson és az ott történt és látott dolgok nagy hatással voltak rám, igazából mondhatnám úgy is, hogy az egész látogatást ennek a versnek a megírásával dolgoztam fel magamban...
Szilárdan merengő falakon szárnyra kap a képzelet.
Miért olyan szomorú és rideg ez az épület?
Kívülről a nyugodtság színe látszik,
Ami bent hangos zajjá válik.
Ami szép volt, s ami számít,
Ha belépsz elmúlttá válik…
Nem tudhattad egykor, milyen a börtön,
Bánkódva ülsz ott, elszállt az öröm.
Amikor megtetted azt, hogy bűnbe estél,
Talán véletlen volt, ám ez is elég.
Láttad magad előtt a csillogó, fényes jövőt,
Aztán hátranéztél, s láttad, valaki utánad jön.
Tudtad már magad is, hová visznek majd,
Oda, hol majd senki se vár, jaj!
Ítélkezel magad felett,
S a múlt a szemed előtt lebeg.
Jövőt nem vársz, ám valamit remélsz.
Hogy Isten neked megbocsát, imában beszélsz.
Kéred őt, hogy Ő segítsen,
Fájdalmadon Ő enyhítsen.
Tudod, hogy vétkeztél, amikor bűnbe estél.
Látván a helyet, hol most vagy, inkább elszöknél…
Talán a te ügyed még ítéletre vár,
Talán holnap nem leszel itt már.
Örökkön-örökké várod a jelet,
Várod, hogy mikor hagyhatod el ezt a helyet.
S ha már az álmod valósággá válik;
Kint vagy, s tudnod kell, ez az esély számít!
Számít, hogy újra szabad vagy,
Számít, hogy akiket szeretsz, azokkal vagy.
Becsüld meg a törvényt, s az életet!
Becsüld meg, hogyha Isten megbocsát neked!
|
|
|
