 |
Embersétáltatás
Vers - Gary Hun - 2006. január 7.
Behozta a pórázt hozzám a kiskutyám,
Embert sétáltatni akart, bökdöste a gatyám,
Így aztán leballagtunk a lépcsőn, szépen,
Többen is voltak már lenn a zöldben éppen,
Messziről úgy látszott, hogy a parkba érvén,
Több gazdi is van már a pórázok végén!
Mentünk jobbra-balra, fűcsomók közt lépve,
Mikor egy bokornál furcsát vettem észre!
Közelebb osontunk, azon okokból,
Hogy kiugrasszuk a nyulat a bokorból,
És szerettünk volna még tisztábban látni,
Meg a kutyaszarnak egy kis gödröt ásni!
Ám, de odaérve, ránk jött a hasmenés,
Oly hangot hallottunk, mint egy puskalövés!
Megugrott a kutyám, s a póráz lett laza,
De én még nála is előbb értem haza!
A kapuban ért utol, ijedten nézett rám,
Nem győzött lihegni: mi történt kis gazdám?
És akkor elkezdtem röhögni, éktelen,
Hisz, egy emberi hátsó szólt oly féktelen!
A bokorban éppen végzett a dolgával,
Mikor arra mentünk kutyámmal, Olgával.
Nyugtatgattam ebem, s meg is simogattam,
Mert, hogy szegény, majdnem elszökött miattam!
Ő meg, szomorú szemekkel rám nézett,
A nagy rohanásban emberszarba lépett!
Így hát, mielőtt a kutyánkat oktatjuk,
Jobb, ha előbb rendre, magunkat szoktatjuk!
|
|
|
