 |
A Vándor
Vers - horria - 2005. január 14.
Csillagok tájolta Vándor voltál,
Amikor sötét éjszakák
Magányában, az úton
Egy törékeny pillanatra
Velem összetalálkoztál.
Mint lenge szellő suhantál,
Lágyan megsimogattál,
És máris mentél tovább,
Merre fényt láttál.
Fagyos téli estéken
Megpihensz egy ölelésben,
És mindenkinek jut,bőven,
Szavaid melegéből,
Kinél álmokra lelsz.
De hívogat a holnapok fénye,
S mikor hegyekre hull a hajnal
Dal szőte köpenyeged,
Válladra veted,
És ismét útra kelsz.
Néznek utánad könnyes szemek,
S mig a távolság el nem fedi lépted,
Suttogó sóhajok követnek:
"Kedves Vándor, Isten Veled!"
|
|
|
