Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Önmagunk megismerése [06-03-15]
Hétköznapi viszontagságok I. - tömegközlekedés [04-04-29]
A balekságnak nincs határa! [01-04-03]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



Látomás
Vers - Mókus - 2004. június 14.

Barbee rögtön a HP dementoraira asszociált... =)

A Hold már az ég tetején tanyázik.

A farkas ordít, s minden lény fázik.

Aztán ha eljön a pillanat alkonya,

Eltakar mindent a ködnek fátyola.



Hideg fuvallat csapja meg arcodat,

Meg kellene vívnod saját harcodat,

De a félelem, érzed erősebb nálad,

Idegenek lakják magányos házad.



Felkelsz és hallod: reccsen a padló.

Lámpáért nyúlnál, villan egy sarló.

Megdermeszt a rémület, félsz, mint még soha,

Körülötted elmosódott rémalakok sora.



Sikítanál, nem jön ki hang a torkodon,

Rögtön elgondolkodsz a saját holtodon.

A szellemek hozzád közelebb lépnek,

Ha elfutnál, tudnád, hogy úgy is utolérnek.



Közel hajol az egyik, érzed lehelletét,

Bűzös, rothadó csontok fanyar keverékét.

Felfordul a gyomrod, és feléd suhint a sarló.

Hátrahőkölsz, és újra megreccsen a padló.



Felgyullad a villany, te hunyorogsz, hogy láss,

Végetér a szörnyű, rémes látomás.

Csak álom volt, vagy láttad? Nem tudod már.

Összedőlt a sötét, undok fellegvár.