 |
Látomás
Vers - Mókus - 2004. június 14.
Barbee rögtön a HP dementoraira asszociált... =)
A Hold már az ég tetején tanyázik.
A farkas ordít, s minden lény fázik.
Aztán ha eljön a pillanat alkonya,
Eltakar mindent a ködnek fátyola.
Hideg fuvallat csapja meg arcodat,
Meg kellene vívnod saját harcodat,
De a félelem, érzed erősebb nálad,
Idegenek lakják magányos házad.
Felkelsz és hallod: reccsen a padló.
Lámpáért nyúlnál, villan egy sarló.
Megdermeszt a rémület, félsz, mint még soha,
Körülötted elmosódott rémalakok sora.
Sikítanál, nem jön ki hang a torkodon,
Rögtön elgondolkodsz a saját holtodon.
A szellemek hozzád közelebb lépnek,
Ha elfutnál, tudnád, hogy úgy is utolérnek.
Közel hajol az egyik, érzed lehelletét,
Bűzös, rothadó csontok fanyar keverékét.
Felfordul a gyomrod, és feléd suhint a sarló.
Hátrahőkölsz, és újra megreccsen a padló.
Felgyullad a villany, te hunyorogsz, hogy láss,
Végetér a szörnyű, rémes látomás.
Csak álom volt, vagy láttad? Nem tudod már.
Összedőlt a sötét, undok fellegvár.
|
|
|
