 |
Whisper
Vers - Mókus - 2004. április 27.
1 Evanescence dal ihlette
Whisper
Suttog nekem a Sors,
Suttog, s én alig hallom,
Hozzám szól, érzem,
Csak hozzám.
Suttog, még mindig,
Közölni akar,
Közölni, de mit,
A lélek hosszán.
Halk, s egyre halkul,
Már nem értem szavát,
Elhagy engem, kérlel,
De nem látom át.
Cak halkul, s a
semmiből bámul rám.
Amiről csak ő tud,
Az élet másik oldalán.
Aztán elnémul,
Nem szól többé semmit,
Hiába kérem,
Nem figyel rám.
A sors suttogott,
De nem értettem,
Nem készültem fel,
De ő várt rám.
És már csak csönd van,
Az eső eleredt,
Némán nézek ki,
A szél fúj egy levelet.
Úgy hánykódik,
Ahogy engem csapkod ő,
És elhagyva érzem magam,
Mert már nincs velem.
Elhagyott,
Többé már nem suttog,
Nem hallom kusza szavait,
Mert őt már nem lelem.
Eltűnt a gondolataimból,
El, talán örökre,
És űrt hagyott maga után.
Nem suttog már hörögve.
De elér az álom,
És a gondok elszállnak.
Ő is elmegy messze,
El, a nagyvilágnak.
És egy édes dallamot hagy
maga után,
Egy csöndes, halk,
altatót.
Fülemben zúg,
És én elpilledek.
Lehunyom a szemem,
És álmaimban elsüllyedek.
Alszom, bármeddig is tartson,
Szép lesz az álmom,
A Sors dalától, én
soha meg nem válom.
|
|
|
