 |
Kísértetként...
Vers - ddani - 2004. április 13.
Kísértetként képzeltem el a várost,
látszólag bár hús-vér érzékelem -
kiivódott, akár a szerelem
a szándékból, tükörben pisla sármost
részvétlen nem kutatok szüntelen,
mióta elhagyott kísértetem. Namármost,
a gondolattalan: sima, kerek, fehér,
egy biliárdgolyó, nem tart semerre sem.
Ki mit forgat fejében? Félelem
csupán ha tervezem, fordul belém.
Megszakítástalan kezdődik el
a történet, olyéppen, ahogy kell.
Egyéb nem számít semmi,
mint jelen-sem-levőként benne lenni.
Nem verstéma: a művész statisztál.
alkalmasint mondanivaló se jut - lsd. nulla dialógus. A művész
ilyenkor mikrofon. Ez is teljesítmény.
Simuló agyredők, elkapott félmondat, patakká duzzadó beszédcseppek,
úszok, úszok rajtuk, csoda! az
ember nem művész nem merül el.
csak könnyedén.
Itt már nagyon sokan is elférhetnek.
Kiürültem. Szavaim mind kifostam.
Úszok gyökértelen habkönnyű mostban,
sosemvolt dolgaimnak hűlt helyén.
Tárgyassá száradt régi érzelemnek.
Azoknak vége. Ismeretlen minden,
komolytalan-szabad énnélkülem.
Szebb lett. Figyelgetem. Megy ez. Statiszta.
|
|
|
