|
|
|
|
Az eltűnt ütő nyomában
Veder - thomaskerekes - 2006. július 20.
visszaemlékezés a hatvanas évekre
Természetesen hivatalos volt ő is a bankettre, noha, ne feledjük el, versenyezni nem engedték. Ez volt az ő búcsúfellépése a ceglédi establishment előtt.
A Tanár úr a gyanútlan tolmács mellé ült, különböző fordításelméleti, nyelvfilozófiai fejtegetésekkel a bizalmába férkőzött, majd rendkívül alaposan megitatta, ahogyan azt csak ő tudta. Az útókorra hagyott módszertani diadal volt ez, az eszme győzelme az anyag felett, egyszóval a hegeli idea győzelme, mondta a Tanár úr, amire ma azt mondanánk, a sikert magyarázandó, hogy, nos, az illető jókor, jó időben volt jó helyen.
A tolmácsról már korántsem volt elmondható mindez.
Tartotta a sarat a csirke roládnál, még élt az ananászos káposztasalátánál, de a komolyabb pohárköszöntőknél megroggyant, feje félrebicsaklott és arcát szelíden ráhajtotta a mustáros bélszínre és már csak hortyogása árulta el, hogy valószínűleg tolmácsolni hívták.
A külföldi pingpongozók búcsúztatóit, a köszöntőket a szakosztályvezetők ezért kénytelenek voltak a német, svéd, stb. vendégek számára MAGYARUL elmondani. Képzeljék el azokat az arcokat! No meg a válaszukat.
Azt hiszem ez volt a kényszeredett csend.
A több nyelven hibátlanul beszélő Tanár úr ugyan megzavarta ezt a hibbant csendet fejtegetéseivel, mert elmondta, hogy lényegében nem is a különböző nyelvi tartalmak közvetítése a lényeg, hanem a kérdés, me
előző
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
|
|
|
|
|
|
