
|
 |

 |
 |

Cím nélküli töredék
Veder - Barburu - 2003. február 2.
- Nem, nem, nincs többszörös személyiségem! – védekezett a lány erőtlenül.
- Elismeri, hogy Zom, illetve Zomby News csak a képzelete műve? – kérdezte tőle vallatója.
- Ő létezik. – Felelte immár dacosan. Ezek itt megpróbálták belőle a saját igazságukat kicsiholni, bevetették vele az igazságszérumot, aztán csodálkoznak, hogy nem azt hallják, amit akarnak.
- Hogy képzeli, hogy ez a méla undor kiülhet az arcára? Fegyelmezze magát! Tanúsítson tiszteletet a bírák iránt!- üvöltötte a vallató.
- Igenis, uram. – mondta a lány.
- Meglesz még ennek a böjtje… - morogta szalonnaszagú bajsza alatt a férfi. – Tudja-e?… Hát persze, hogy tudja… Hogy egy ember belső világa néha hihetetlen módon életre kelhet? Mint a K-Pax-ben? Emlékszik? – az utolsó szónál felemelte a hangját.
- Igen. – felelte szemlesütve a lány.
- Maga is azt mondta, hogy csak belső világ. És Zombynewsnak álcázott másik személyiségével beszélgetve azon vitatkozott, hogy ufonauta vándorolt a delikvens testébe…
- De hát Zomby…
- Hallgasson! – dörrent rá a vallató.
- Létezik! – fejezte be immár kiabálva a lány. És már csak abban reménykedett, hogy valahol egy közeli kapunál ott tolonganak a megértő lelkek, akik ismerik Zombynews kilétét, s nem kételkednek egyetlenegy szavában sem. Hiszen
|
|
 |
 |
|
 |