Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse.... [06-03-16]
Hullámok [05-07-17]
Verseim [03-12-08]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



A test rabságában
Veder - Barburu - 2002. július 27.

Szeretnék olyan elégedettséggel üldögélni, mint a Buddha-szobrok, akik mit sem törődnek görögdinnye-méretű pocakjukkal, csak mosolyogva néznek maguk elé. Szeretném, ha nem érdekelne, mekkora a hasam, van-e narancsbőröm, és egyáltalán hány kiló vagyok. És ami a legfontosabb: szeretnék egy olyan világban élni, ahol nem kell érdekeljen, hogy hogy nézek ki.
De sajnos érdekel, mert valamennyire fontos nekem mások véleménye. Egy olyan világban élünk ma, ahol a külső az egyik legfontosabb értékmérő. Bárhova nézek, mindenhol szinte egyforma, lapos hasú, szoláriumbarna, csinosan öltözött lányokat látni. Példaképeik a női magazinok címlapjain díszelgő modellek. A jó külső, úgy tűnik, összefügg a sikeresség fogalmával. Hiszen nem lehet belelátni a fejekbe, de a külcsín sok mindent elárulhat egy emberről. De félre is vezethet. A tökéletes(nek tűnő) testű modellek vajon boldogok? Kétlem. Talán könnyebben végzik mindazt az önsanyargatást, amit diétának és fitnessnek neveznek, mint hétköznapi nőtársaik, akik mindezt jóval kevesebb pénzből, edző, dietetikus és szakács nélkül művelik. De vajon boldog élet lehet ez? El tudják érni vajon azt a tökéletességet, amire vágytak? Létezik olyan, látszatra hibátlan testű modell, aki ne kezdené el sorolni a testén található hibákat?… Úgy gondolom, a makulátlan külső hajszolása akár egyfajta út is lehet a boldogtalanság felé.
A modellek után következő példaképeink a különböző fitnessedzők. Kazettáikon – és élőben is – a kifulladásig ugráltatják a jónépet, azzal a jelszóval, hogy pusztuljanak a zsírok! Úgy tűnik, a tökéletesség másik mércéje a zsírszövetek szinte teljes hiánya, emellett pedig a kidolgozott izomzat.
És miért fontos mindez? Mert előnyökkel jár. Átlagférfi nem választ csúnya nőt társául, ha teheti. Csak ha nincs ló, jó a szamár alapon. (Persze túl szépet se, jól tudjuk, milyen sztereotípia miatt. Ugye, milyen érdekes az emberi természet?) Az álláshirdetések nagy többsége fényképes önéletrajzot követel a jelentkezőktől. És nem csak a titkárnői, recepciósi pozíciókhoz! Vajon miért? Mindenesetre dühítő a tökéletes csomagolás túlhangsúlyozása.
Magam is úgy érzem, nehéz ellenállni az egyre fokozódó társadalmi elvárásoknak. Ha teljesen semmibe vennénk őket, kezdetben non-konformistának, majd lázadónak, deviánsnak, végül akár antiszociálisnak nevezhetnének minket. És ki szeretné, ha ezekkel a jelzőkkel illetnék őt? Kevés olyan kivétel van, aki teljesen semmibe veszi másik véleményét. Az az ember, aki még nem tart ott, hogy csak és kizárólag az önmegvalósítással foglalkozzon, még függ a környezet véleményétől. Megrekedt azon a szinten, ahol csak mások szeretetéből és elfogadásából tudja felépíteni saját énjét. Az önelfogadás így csak a mások általi elfogadásból következhet.
- Nekem nem számít mások véleménye! – mondanák most sokan felháborodva, látszólag sziklaszilárdan. – Önmagamnak akarok tetszeni! – Na persze. A tükörben nézegetjük magunkat, fejünket csóváljuk a kritikus pontok láttán, és roppant mód elégedetlenek vagyunk. De a tükör hazug, a társadalom szemével vizslat minket: mi tetszene másoknak és mi nem? Pedig a tükörkép ellenére még ugyanaz az ember vagyunk hájak nélkül és azokkal, izmokkal vagy löttyedten. Ha a testképünk nem befolyásolná énképünket, e két ember nem is különbözne egymástól.


1 2 következő

Pár szó a sport védelmében
Tamás - 2002 augusztus. 24. 19:27:27

Bár nagyon jó lenne, ha tiszta szívből egyet tudnék érteni az utolsó néhány bekezdéssel, de hát nem így van. Én aki sportot soha, még tévében se, nem fogadhatom el saját önként és nagy élvezettel vállalt életmódom helyességét.
Persze, persze nagyon fontos, mit hozok létre, és mit hagyok azokra, akik utánam jönnek, de valamilyen - ugyan önmagam által választott - mértékben felelős vagyok saját testemért. Hiszen élek, a szervezetem kielégítően funkcionál, a dohányzás, mozgásszegény életmód, stb. ellenére. Mégis valahányszor csak úgy alakul, hogy a külső körülmények arra kényszerítenek, valamilyen mozgolódással kapcsolatos tevékenységben vegyek részt (ha nem akarok lemaradni és kimaradni), máris szembekerülök az ilyenkor szükségszerűen megjelenő frusztrációval és görcsökkel, ami lehet teljesítmény-centrikus világunk természtes velejárója, de hát van, és ezzel nem tudok mit csinálni. Ha két út áll előttem, vagy a "beilleszkedést" választom, vagy non-konformista módon valahogyan kíűzöm magamból a kellemetlen érzéseket, esetleg elkerülök minden potenciálisan kínos szituiációt, akkor kénytelen-kelletlen az elsőt kellene választanom, mert lehet, hogy öreg koromra elmúlik mindez, de az sem mindegy, hogy az addig rám váró 30-40 évet hogyan töltöm el, és itt olyan egyszerű helyzetekről beszélek, mint elérni a buszt, vagy felgyalogolni a harmadik emeletre. A szépségipart és termékeit kénytelen vagyok elutasítani, különben kénytelen lennék irígykedni rájuk, viszont amíg emberek életét boldogabbá teszi, ha konditermekben izzadva a saját testüket nekik megfelelőbb alakra formálhatják, miért lenne ez baj.
Felelős vagyok magamon kívűl a saját leendő gyermekeimért, méghozzá többszörösen. Egyrészt feltétlenül egészséges, munkaképes állapotban kell maradnom, hogy majd felnevelhessem őket, másrészt biztosítanom kell nekik a majdani választás lehetőségét, hogy felnőtt korukban ők dönthessék el, milyen szerepet szánnak a sportnak az életükben. Ehhez pedig igenis szükség van a közös családi sportolásra, mert az iskolai tornaórák nem igazán alkalmasak a mozgás megszerettetésére.