Az a baj a sok potencialis iroval, hogy amugyis folyton egyetemre jar meg dolgozni meg bulizni, mindenhol haverokkal meg ismerosokkel, alkalmankent baratokkal talalkozik es beszelget. Nemcsak hogy beszelget, de egyaltalan beszel. Aztan hazamegy es meg a mamajat is megkerdezi, hogy hogy van e hogy van-e valami eheto, meg kimost-e a piszkos ruhakat. Konfliktusokat egyenget el illetve tamaszt, tobbnyire verbalis uton, resztvevokent.
Ezzel szemben en nem csinalok semmi ilyesmit. Ki se nyitom a szamat napokig. Na jo ez tulzas, mert azert enni szoktam. Meg rengeteget cigarettazni. Es meg akkor sem mondanek igazat, ha azt irnam, hogy nem beszelek. Szakdidaktikaban a dialogusnak ezt a fajtajat Dienstleistungsgespraechnek hivjak. Szep hosszu nemet szo, azt jelenti, hogy olyanokat mondok, hogy spaggetthit kerek, koszonom, egy ongyujtot szeretnek, 1,30, igen, van aprom stb. Mondjuk egy napomnak ez 5 ms fedi le. Viszont rengeteget olvasok, foleg az indexet meg az origot, meg a konyvtarban sok konyvet. Es pentek estenkent van asztaltarsasag jo fej itteni magyar diakokkal, hetvegen meg el szoktam latogatni az ismeros csaladhoz, mar nyelvtan hazit is magyaraztam a gyerkeknek. Ezzel lefedtem azt a heti ket alkalmat amikor beszelessel foglalkozom. Azert is kell a ddani legyozesen kivul az amatorre irnom, mert nemetul egesz biztosan el fogok felejteni beszelni, mire hazaerek, de magyarul nem szeretnek.
