
|
 |

 |
 |

Géza szerint a világ
Veder - Tamás - 2001. november 22.
ifj. Müller Péter, azaz MP Sziámi, az égővörös zenész-költő először a Mr. Pornowsky című albummal mutatta meg magát nekem. Már a borítón is találtam utalásokat az eredeti előadásra, de akkor éppen sehol nem játszották. Most viszont újra láthattuk a Merlin színház színpadán.
És hogy miért volt ez rossz, mint...
...koncert
Felfoghatjuk úgy is a mai estét, mint a kedvenc Sziámi-albumom lemezbemutató koncertjét. A zenészek, akik az élő kíséretet adták, megbízhatóan, jól dolgoztak, szerényen, de magabiztosan megteremtették az előadás hangulatát, gondolom ez az összeszokott Sziámi-csapat, egy rossz szót sem szólhatunk rájuk. De a színészek sajnos nem tudtak énekelni, hol egyhangúan, általában hamisan, de mindenképpen kétségbeejtően adták elő a dalokat.
...darab
A szerző (valószínűleg Sziámi) képtelen volt más irányból megközelíteni a művet, mint számok, és átvezető szövegek összessége. Nem sikerült megteremteni az összefüggést a zene és a szöveg között. Szereplők vannak, a történet is megyeget, de nem tudunk meg igazából semmit. Csak szemlélődünk, ásitozunk, közben olyan bölcsességeket hallhatunk, hogy a zsenik elviselhetetlen emberek, meg hogy egy nő néha túl sok, néha túl kevés az embernek. Szerepel benne drog, szex, agresszió, de minden csak egy pillanatra, dekorációképpen. A vak nő meggyilkolása is csak a design része - ettől lesz alternatív, és melodrámai - , ahhoz már nem érez magában erőt, hogy valamit mondjon is róla, többet néhány üres közhelynél.
...előadás
A szereplők zenei teljesítményéről fentebb már szóltunk, de a prózai részekben sem muzsikáltak kielégítően. Kaszás Géza, az RTL Klub sztárja szerint, ha szerelmesek vagyunk, úgy mozgunk mint Elvis, ha belőjük magunkat, dobáljuk a végtagjainkat minden irányba, viszont betépve csak magasra emelt karokkal lehet járkálni. Akármilyen megrázó élményt nyújtott tavaly Sziámi ripacskodása a Szigeten, mégis jobb lett volna, ha ő próbálkozik meg Mr. Pornowsky, a híres költő megformálásával. Legalább énekelni tud.
|
|
 |
 |
 |
 |

Nem ismerem, nem láttam, de...
Mao - 2001 november. 22. 22:49:35
...csakazértis hozzászólok. Mert nem bírom a faszit. Aki azt hiszi, hogy költő (nem az), azt hiszi, hogy zenész (nem az), azt hiszi, hogy koncertszervező (nem az), meg úgy egyébként is megnemértettzseniatyaúristen (nem az).
Vele ugyan az a gond, mint idősebb kartársaival, nem veszi észre, hogy elmúltak azok a bizonyos évek. (Esetében a '80-asok eleje), amikor bálvány(ok) volt(ak). Már nem arról szól a világ (hál' istennek, pusztuló szocializmus, remek világ).
Noha Sziámiről felsoroltam már, hogy szerintem mi minden nem, egy valami viszont igen: (film)rendező. Attól még tudnia kéne színészt vezetni nem csak világot megváltani. Ugyanis, ha van egy koncepcióm, tán adjam át a színésznek, azért vagyok rendező... Ne hagyjam magára, de ne is kezejem óvodásként.
Kaszás Gézáról meg annyit, hogy még mielőtt a nevezett csatorna "sztárja" (?) lett vóm, azelőtt én őt több darabban is láttam, jó színész. Viszont, mint tudjuk művészetből nem lakik jól a család... Látszik rajta, hogy TV-s szerepét útálja...
|
|
 |
 |
 |
 |

Szegény Tamás,
hannoca - 2001 november. 23. 09:06:27
ez elég rémes lehetett.
Bár én a Maoval értek félig egyet, már az első bekezdéssel legalábbis. A továbbiak azért nem olyan egyszerűek. De azért nagy csalódás amikor egy ilyen élmény-zene lejáratja magát. Remélem, ma nem lesz ez a Cseh Tamással!
BTW költészet: Jim Carroll azt mondta a Lou Reedről, hogy attól lesz költészet, hogy Rómeo és Júlia nem egyszerűen csak beülnek egy kocsiba, hanem someones rented car. A hangulat meg a kontextus. Nekem ez az, ami nem bír kijönni a MP-ből, hogy nagyon hangulatra kihegyezett, de ugyanakkor egy teljesen hiteltelen és szöveges világ. Pl. ha meglátok egy MP szöveget, általában rögtön felismer, szinte hallom,. hogy énekli, mindig ugyanúgy. Másrészt a szövegek nagy része rettenetesen nevetséges a szememben, ld. nagyjából minden a nevezettt albumról. Persze ez nem jelent semmit.
A Bjork meg azt írja, hogy Ive seen the dark and Ive seen the brightness in one little sparkle. Hát ettől költészet, hogy látta az ember azt a filmet, tudja miről van szó, és nem áll meg a brightness után, hanem mond valamit, amitől több lesz egy egyszerű sablonnál.
Szóval nekem ilyen problémáim vannak a MP-rel. Meg hát az Apokalipszis - anyuka hisztis... Hááát.
|
|
 |
 |
 |
 |

Én is hozzászólok.
détéel - 2001 november. 23. 15:03:30
Én nem mentem el a darabra, de nem is fogok. Müller Péter Sziámi tőlem sokkal több esélyt kapott, mint bármely más előadóművész. Három koncertjét szenvedtem végig különböző Szigeteken. Az albumait nagyon szeretem, az egykori URH is jó zenekar volt, de ebből nem lehet megélni (nem anyagi, múvészi értelemben). Talán valamit alkotni is kellene, nem mindig önmagamat ismltelni, mert amit korábban csináltam, az is hiteltelenné válik. És ha már ilyen rohadt alternatívak vagyunk, akkor nem megyünk el sem Rókusfalvyhoz hovatovábbozni, sem Kaszás Gézához tócsnit sütni. Mert ha ez ellen az életfelfogás ellen tiltakozom a dalaimban, akkor eszerint is élek. Vagy a pénz az neki is nagy úr? Valahogy a Lovasit (akit szintén nem kedvelek) mégsem láttam ilyen műsorokban. Sziámi nem alkot, hanem a hazai alternatív műfaj királyaként próbál megélni és így egyre nevetségesebbé teszi önmagát. Nincs semmi alapom arra, hogy ezt kérdezzem, de megeszi őt ma még valaki a tizenöt éves alcsi kislányokon kívül? És van számára visszaút?
|
|
 |
 |
 |
 |

Önkritika
Tamás - 2001 november. 23. 18:56:08
Az eddig hozzászólók közül talán én szerettem legjobban MPSZ-t, és ez a mai napig így van. Tudom, hogy a lemezeit azzal az előfeltételezéssel hallgattam, hogy a sokszor patetikus sorok és teátrális gesztusok között ott bujkál némi önirónia. A tavalyi Sziget és ez az előadás ráébresztett, hogy erről szó sincs. De ettől én még hallgathatok úgy Sziámit, ahogy eddig.
|
|
 |
 |
 |
 |

Persze,
hannoca - 2001 november. 25. 08:29:27
ez alényeg. A Cseh Tamásnákl is! A te recepciód.
|
|
 |
 |
 |
 |

Nagyjából
Mao - 2001 november. 27. 21:59:42
Nagyjából mindenki mindenkivel egyetért.
Én csak egy valamivel nem: Lovasi más. Speciel Lovasi előbb volt a Rókusfalvynál Novák P.-vel és Ganxsta Z-.vel, mint a Müller. Meg volt Friderikusz show, meg Desszert meg minden...
|
|
 |
 |
|
 |