|
|
|
|
Mire jó 100.000.000 Forint?
Veder - vismaior - 2001. március 24.
2001.március 15-én mutatkozott be a parlament előtti Kossuth téren az ország előtt a Nemzeti Lovas Díszegység. A díszalakulat képviseli és reprezentálja történelmi államiságunk megjelenítését a nemzeti ünnepeken, állam- és kormányfők fogadásakor, illetve meghívás alapján külföldi ünnepeken, parádékon.
Új hobbim van. Figyelem a híradásokat és ha egy jelentősebb összegre leszek figyelmes, akkor feljegyzem. A legutóbbi és egyben új "szórakozásom" szellemi atyja a Nemzeti Lovas Díszegység nyalka verbunkjának kiállítása, ami a közpénzek nem túl gazdag kincstárából, mintegy százmillió Forintot emésztett fel. Szükség volt rá. Pompázatos ünnepeink díszei lesznek majd, véresszájú csurkista szónokok dühöngő szavai alatt nyargalnak majd tömött sorban a Hősök terén a nemzeti öntudattól (?) megrészegült tisztes magyar polgárok előtt. Nem igazán tudom ezt a tényt magamévá tenni. Kopárak és unalmasak voltak nagy napjaink galoppozó, méregdrága bohócok nélkül. Most, hogy diszmagyarban feszítenek huszáraink a téren, hetyke bajuszkájuk remeg a szélben, a lovak idegesen toporognak az aszfalton, minden sokkal szebb és jobb. Már-már kánaánba illő. Az ember szabadságot venne ki (ha nem lenne munkaszüneti nap), csak hogy láthassa az emberi leleményesség eme csodáját. Csak egy bajom van. Nekem ez a pompa nem kell. Képtelen vagyok azt az összeget elfelejteni, amit rájuk költöttek.
A triumphus kora lejárt. Voltak történelmi pillanatok, amikor volt jelentősége annak, hogy bizonyos napokon felvonultassuk mindenünket, ami van, a nép örömére és okulására, de könyörgöm, ne nyúljunk már vissza oda... Nem volt az olyan dicső kor... Lehet, hogy a hatalmi elitnek szüksége van az erőfitogtatásnak erre a formájára (nézzétek, nekünk erre is telik!), de nekem nem kell.
Nem kell egy olyan korban, amikor tízezrek nyomorognak, a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer, az oktatásügy, az egészségügy, a mezőgazdaság, a nehézipar és a közhangulat romokban hever.
Nem kell egy olyan korban, amikor a Tisza évről évre százak házait mossa el egy rosszul ütemezett vízvédelem-korszerűsítési program miatt. Egy olyan korban, amikor az árvíztől fenyegetett települések megsegítése csak utókezelés és nem megelőzés és ez utóbbi is csak lélektani: a miniszterelnök gumicsizmában feszít a gáton és nyugtatja a polgárokat.
Nem kell egy olyan korban, amikor, emikor nyaranta több ezer gyerek nem tud nyaralni táborozni menni, mert az illetékes államtitkár pimaszul a kamerába mondja, hogy azért nem támogatja a minisztérium a gyerektáboroztatást, mert gazdaságilag nem kifizetődő.
Nem kell egy olyan korban, amikor nagyanyám lemondja hetilap-előfizetését, egyetlen kapcsolatát a külvilággal, mert nem futja heti egy újságra (micsoda luxus!) a nyugdíjából.
Nem kell egy olyan korban, amikor egy kórház hamarabb kapja meg az életmentő műszereket magán-felajánlásokból, vagy karitatív szervezetektől, mint a szaktárca erre elkülönített keretéből.
Nem kell egy olyan korban, amikor a vakbélműtétből fel sem gyógyult hazaküldik felépülni, mert kell az ágy egy másik betegnek.
Nem kell egy olyan korban, amikor inkább elmegyek egy multiba árufeltöltőnek, mint diplomásként tanítani, mert a tróger munkát jobban megfizetik.
Nem kell egy olyan korban, amikor hülyék, demagógok, megalomán, dilettáns alakok vezetik az országot.
Ebben a korban megbékélés kell és ésszerű gazdálkodás. Ha ez nem megy, akkor forradalmár leszek, vagy csendes agóniámban fájdalommentesen elpusztulok. Nekem az kell, hogy mosolyogva, mosolygó emberek között élhessek hülyék, demagógok, megalomán, dilettáns alakok nélkül.
|
|
|
|
|
|
