Tehát a sakk egy olyan dolog, amit elég jó nézni, de csinálni azért jobb, mert akkor meg van mondva, hogy min kell gondolkozni. A kíbic meg csak el-elkalandozik, és azon kezd gondolkodni pl, hogy a sakk miért az élet analógiája. Erre meg lehet ilyeneket mondani, hogy mindkettőben úgy van, hogy ha vmit elkúrsz, arra csak később jössz rá, amikor már semmit nem lehet tenni. Csak abban reménykedhetik az ember, hogy mások ezt nem veszik észre. Erre van esély, ha csak 1-2 ember figyel rád, de a sokakból már úgyis észreveszi vki. Ezért nehéz pl nagy sakkozónak vagy jó politikusnak lenni. Így most már tudhatjátok, hogy miért van mindkettőből olyan kevés. Na, megint nem sikerült megtartóztatnom magam a tutimegmondástól (viszont elejét vettem az ilyenirányú kritikáknak).