novella - I'm out there

A lány elunta magát. Épp indulni készült, mikor a nevét hallotta ugyanazon a hangon, mint napokkal ezelőtt, de most közvetlenül a háta mögül.

Megfordult, megdöbbent.

VI.

- Szóval hallasz engem. – mondta a srác. – Mi van? Mit bámulsz ilyen dermedten rajtam? Az vagyok, ami te. – tette hozzá, mint akinek az a legtermészetesebb, hogy két szellem egymással beszélget a halandók között.

- Hát épp ez az! – tört ki a lány. – De miért? Hogyan? Mikor? & mért pont te? – nem tudta felfogni, hogy az a lény, akit a világon a legjobban imád, meghalt, már nem él, halott.

- Nyugi. – mondta a srác. – Szarom le, hogy így alakult. Ez van.

- De nem kell szeretni! – vágta rá a lány & a fejét rázta.

- Emlékszel még rám? – kérdezte a lány, biztosan tudva, hogy a válasz „nem” lesz.

- Persze. – felelte a fiú. – Mért ne emlékeznék. Te nem hagytál aludni.

- Hát igen… régen volt már. Mindegy.

Egy ideig nem szóltak, az embereket figyelték.

- A húgodtól tudtam meg, mit csináltál magaddal. - bökte ki a srác, csak úgy.- Hülye vagy, ugye tudod, de a te dolgod.

- Így jártam. & nem vagyok hülye, csak végre mertem. Ha valami nem tetszik, akkor azon változtatni kell! Én változtattam. Most jobban érzem magam. & különben is, minek maradtam volna még évekig az élők között? Azt hiszed, hiányzom valakinek? – cinikusan nevetett egyet, majd válaszolt saját kérdésére. – Senkinek! A barátnőimnek barátaik vannak, a barátaimnak pedig barátnőik. Teljesen feleslegesen punnyadtam a világban.

- & mi lesz anyukáddal, a húgoddal, apáddal? – kérdezte a srác lebaszarintó hangon. – Gondoltál rájuk, mikor felvágtad az ereidet?!

- Persze. Anyámnak ott van a húgom, a húgomnak az élete & e tettemért amúgy is megutált, szóval így könnyebb neki. Fater meg nem érdekel, majd megoldja. De veled mi történt? Ez kiszúrás!

- Pogoztam. – hangzott könnyedén a válasz & megrándította a vállát. Ez régi szokása volt. – Megrúgott egy tag & az egyik bordám átfúrta a tüdőmet. Jó, mi?! – felnevetett majd leült a padra.

- Tudhattam volna. – mondta a lány. – Képtelenség, hogy megtorlás nélkül valami jó legyen nekem.

- Mi van? – kérdezte csodálkozva a srác.

- Semmi extra, csak most esett le valami, de nem lényeg. – „A rohadt életbe!” – gondolta magában. – „A tetűnek fájt, hogy jól érzem magam, ezért megölte őt. Én eldobtam magamtól az életet, tőle meg elvette. Hogy rohadna meg ott fent! Wáhh!

- Hé! Figyelj egy kicsit! Kezdek eltűnni. – szólalt meg a srác.

- Mi van? – nézett rá értetlenül a lány. – Ez most mi a fene?

- Nem tudom, de nem nagyon tetszik.

- Nehogy felszívódj!

- Pedig az lesz. – mondta a srác, aki már megbarátkozott a gondolattal.

- Ez nem lehet! – tiltakozott a lány, de mind hiába. A fiú halványodni kezdett, először a bakancsa tűnt el, aztán a lába, a törzse, majd a kezei…

- Ne hagyj itt! – könyörgött a lány. – Nem bírom ki nélküled! – Megpróbálta megérinteni a fiút, de már csak a levegőt markolta.

- Ne add fel! – mondta a srác nyugtatóan. Tekintete bágyadt volt, de mégis biztató. – Nem lehetsz gyenge!

Végképp elhalványodott, majd teljesen eltűnt. A lány előtt elsötétült a kép…

VII.

Éjfél is elmúlt már, amikor magához tért. A lépcsőház tetején feküdt, egymagában, ahogy gyakorta szokott.

előző 1 2 3 4 következő