 |
I'm out there
novella - Helikopter - 2006. június 8.
II.
Hirtelen a földre zuhant, szaggatottan levegő után kapkodott & az oldalát fogta.
Egy haverja rángatta ki a tomboló tömegből & egy padra ültette. Teljesen elfehéredett, a pad mellé esett, már alig kapott levegőt. A haverja megpróbálta életben tartani, de tehetetlen volt azzal a bordával szemben, ami a srác tüdejét szúrta keresztül. Egy-két másodpercig még hörgött, aztán fennakadt a szeme, jelezve, hogy létfunkciói leálltak.
A bulinak már napok óta vége volt, de ő még mindig ugyanazon a padon ült, amelyikre a haverja hozta ki azon az éjszakán, amelyiken meghalt. Nem nagyon tudta mire vélni a történteket.
„Mért vagyok még mindig itt a földön?” – tűnődött magában. „Van még valami dolgom, feladatom? Nem értem.”
Nagyjából már megszokta, hogy madarak szállnak keresztül rajta & néha ráül egy ember. „Valamit kezdenem kell magammal. Találnom kell valakit, aki megmondja, hogy mi van, mi lesz velem.”
Megindult, de nem tudta, merre menjen. Csak homályos emlékei voltak lakhelyéről, családjáról, barátairól. A ruháján végignézve stílusa a rock felé húzott: acélcsizma zöld fűzővel, fekete farmer, fekete pulcsi egy együttes fotójával. „A banda…a banda a pulcsin, a haverék. Hát persze, már emlékszem. Koncert volt, pogoztam & valaki megy batár nagyot rúgott rám. De hol vagyok? Azt tudom, hogy nem messze otthontól, mert hamar kiértünk ide… - ezen gondolkozott, amikor egy plakát maradványait vette észre a földön. Egy kicsit sáros volt, de el lehetett olvasni.
OUTSIDERS
Live
Várpark 07. 07. 20:00
Ingyenes szabadtéri koncert
Előzenekar: Éhenkórászok
„Szóval a várparkban vagyok. Az csak 20 perc gyalog a lakásunkig. Akkor go!”
Megindult hazafelé, a belvárosban laktak egy négyemeletesben. Nem volt különösebb célja, nem tudta, meddig lesz még itt. Csak azt tudta, hogy nincs kedve csak úgy lézengeni, hasznosan akarta eltölteni a még ki tudja mennyi hátra lévő idejét.
Az emberek közé érve döbbent rá, hogy már tényleg nem él. Nem a halála zavarta, hanem az, hogy már nincs lehetősége megvalósítani élőkori terveit. Nem voltak világmegváltó vágyai, csak néhány számára fontos apróság. Tisztté avatás, egy csaj az osztályából, a húga felnőtté válása.
III.
Unalmasan, de szabadon tengette napjait a kőpadon ülve a lány.
Már tegnap tovább akart menni, de egy érzés nem engedte. „Oké.”- mondta magában-„Még egy nap, de aztán tényleg elhúzok. Kihasználom a szabadságom & világot látok.”
A járókelőket figyelte, napok óta ez volt az egyetlen elfoglaltsága. A fiút várta.
IV.
A srác befordult egy sarkon, a város közepe felé tartott.
Egy hete járt erre legutóbb, akkor még élő állapotában, amennyire egy befordult, életunt létezés élőnek nevezhető.
Ballagott az emberek között, egyet-egyet fel is ismert, a szomszéd, a húga barátnője, egy osztálytárs. Bosszantotta, hogy nem beszélhet velük, nem ihat meg velük valamit, nem hívják fel telefonon, meg ilyenek…
Nem így tervezte. Mármint a haláltól egyáltalán nem tartott, csak nem várta volna ilyen hamar. Ezeken elmélkedett, mikor meglátta azt a lányt, akit a múltkor is látott, pedig akkor nem is láthatta, hiszen a lány már halott volt, ő meg még nem.
|
|
|
