Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Gondolat [05-12-21]
Levél Kádár János Elvtársnak [05-09-16]
van-e, vagy nincs-e [04-03-10]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



Az utolsó séta
novella - Lore - 2006. március 15.

Lenézett a Városra, a tél alatt nyögő, mocsoktól barna hóba csomagolt utakra, s teleszívta tüdejét a Város illatával dúsított ködtejben úszó, vízpermetes levegővel. Tekintetét végighordozta a jégtáblákat – kicsi papírhajókat – úsztató szürke folyón, büszke hídjain, a partján pihenő óriásokon, a kacéran nyújtózó szállodasoron. Szerette a Várost, Városát, mi mindig megsimogatta, szépsége lágy ujjaival megérintette, csúfsága életteliségével is megcsókolta vigaszért sóhajtó lelkét. Szerette csodálni, látni benne a gyönyörűt, szemet hunyni hibái fölött, érezni a benne nyüzsgő milliónyi ház, utcakő, sok kis park, lámpafény szívverését, az útjait taposó, épületeit belakó érezni vágyó emberek lélek-reszketését. Szerette a Várost, mert elűzte magányát, ha utcáit járta, felrázta elszunnyadt létét, ha elhagyta az élet vágya. Sokszor csak úgy bolyongott benne céltalan, nézte siető arcait, megpihent padjain, s ilyenkor tudta, csak itt van otthon, csak itt érzi jól magát igazán, csak e házak, utcák, ezek a kortól kínzott fák, ez az egyetlen folyó, ezek a lágy dombnyi hegyek, ezek az utcán felejtett kőarcnyi szobrok, fémbe álmodott emberek értik őt, s csak ezeket érti ő is, az ő nyelvüket beszélve tisztán, az ő múltjukat megélve, velük változva, formálódva. Az ő városa volt. Minden városok között az egyetlen igazán fontos, az egyetlen megértő, az egyetlen megértett, az egyetlen szerető, az egyetlen szeretett. Mert ő látta benne az életet. Nem a műemlékeket, nem a turisták csodálta szépségeket, nem a házaiba álmodott művészetet, hanem magát az Életet. Látta az utcáját lakó, a köveken vele alvó embereket, látta a múlt fájdalmait vakolattal könnyező házakat, a rommá vált véneket, látta az utcák milliónyi hibáját, gödrét, az agg aszfalt ráncait, látta a folyón úszó hordalék-szemetet. Látta mindazt, mitől élt ez a Város, a megbocsátható hibákat, hisz a hűvösen tökéletest szeretni nem, csak csodálni lehet. S most, hogy ott állt folyópartja hegyén, a meredek szikla szélén, lenézve, úgy döntött, még jár egyet, egy utolsó vigasztalót házak alkotta erdejének utca-ösvényein. Lépett hát egy nagyot, behunyta szemeit és elindult…
…100 méter…
Átsétált a folyó felett kifeszített zöld hídon, elnézve a várhegy felé, s lefelé, sorra véve a két parton sorakozó egyetemi épületeket. Elment a Vásárcsarnok előtt, végig a Kiskörúton, át a Kálvin-téren, el a múzeum előtt, egy gyors pillantással balra, be a Ferenczy utcán, a Károly-kert felé…mily sok emlék…aztán tovább, a Deák-tér felé, Felnézett a Röser-bazár régi romkorában is gyönyörű épületére, mely most újra fiatalon kacsintott rá vissza, tekintetével megsimogatta a Dohány utca elejét, a Zsinagógát, majd szaladt is tova, már messziről a Bazilika csillogó tornyait csodálva, ahogy szórják a pihenni készülő, alkonyba űzött Nap fényét. Megérintette az Anker kopottan is mesés épületének falát, s sietett is tovább, elérve az Andrássy utat, kitekintve balra a folyó, a fölötte magasodó Vár felé…
…90 méter…
Elsuhant az Opera – kecses úrhölgy – épülete előtt, majd befordult mögé, a Hajós utcát keresve, azon végigsietve. Mily fantasztikus hangulatú is volt az az utca! Mily szép érzéseket idéző. Végigbaktatott rajta, egyik padján kicsit megpihenve, majd a Nagymező utcán visszaröppent újra az Andrássy útra, elsietett az Oktogonig, s egy utolsó pillantást vetve a Hősök tere felé, befordult jobbra a Körútra…
…80 méter…


1 2 következő