 |
Csók
novella - Corrigan - 2006. január 8.
Nem hittem volna, hogy ez is megtörténhet, hogy eljön ez a perc. Itt állok előtted, s Te mélyen a szemembe nézel, mintha ki akarnád olvasni belőle, amit már úgyis tudsz. A lelkem nyitott könyv előtted. Megmutattam Neked minden oldalát, elolvastad minden sorát. Most még is csak állsz, és egy fel nem tett kérdésre várod a választ, de én nem szólok. Csak hangosan dobogó szívem és remegő ajkaim árulják el, hogy „igen”.
Egy lépést közelebb jössz, s gyengéden megfogod a kezem. Bőröd érintése szinte megbabonáz. Felnézek Rád, és Te csak mosolyogsz. Szemeid olyan gyönyörűen csillognak, mint még soha. Érzem, már sajátomban is gyűlnek a könnyek. Legszívesebben megállítanám az időt, hogy jégszoborként örökre megfagyjunk ebben a pillanatban. Mert ha nem állunk meg itt és most, szívem biztosan kiszakítja mellkasom.
Várok. Várom, hogy lehajolj hozzám, hogy szabad karoddal csípőm átöleld, míg ujjaink teljesen egymásba fonódnak. Csak lassan közelítesz felém, de már érzem bőröd melegét, s az illatát, melyet sosem felejtek el. Lehunyom a szemem, nem kell többé látnom a világot, mert Te vagy a világ. Az én egész világom, mit érzek ujjaim, karjaim között.
Mint a lágy selyem, úgy ér ajkamhoz ajkad. Egy percre minden megáll. Nem forog tovább a Föld, sem az idő kereke. Szívem sem dobog már, boldogan elernyedve pihen a helyén. Szinte érzem, ahogy kilépek saját testemből, s a magasba szállok fel, tovarepülök szárnyaimon, melyeket Te adtál. Magadhoz szorítasz, mintha semmi sem választhatna szét minket. Érzem, amint lelked lelkemhez simul.
Nem akarom, hogy vége legyen. Örökké kell hogy tartson. Ajkaink szép lassan mégis szétválnak, s szívem újra dobogni kezd csak úgy, mint a Tied. Kezeink azonban szorosan tartják egymást, és lelkemből sem távoztál. Örökre ott maradsz, hiszen részem lettél ebben a pillanatban. Újra csillogó szemedbe nézek, és azt kérdem magamtól: Egy csodát éltem át, vagy egy álom volt csupán? Rám mosolyogsz újból. De még mielőtt bármit is szólhatnál…
Kinyitom szemem, s szobámban egy újabb álmos, magányos reggelre ébredek.
|
|
|
