Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Elmegyek [06-03-14]
Kézfej egy napja [05-11-24]
Terézia Mora [02-12-31]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



A hercegnő és a fa meséje
novella - Lore - 2006. január 6.

Csak állt ott a park közepén magányosan, az ősztől sárguló levelekkel, vastag, kemény kéreggel felvértezve a világ fájdalma ellen, ágaival az őket húzó keserűségtől a föld felé hajolva az egykor büszke, az évszakokat, az érzéseket élvező fa. A hosszú évek, mik elszaladtak mellette, s mik annyi szomorúságot láttattak vele, elvették tőle a legdrágább kincset, a szép érzéseket, elvették tőle a szeretetet. A park többi fáját, csendes társait rég kivágták, az egykor lombjában fészkelő, életét élettel megtöltő hangos madarak messze költöztek, s most ott állt egyedül, csak a széllel beszélve, neki suttogva, válaszolva levelei hangján őt kérve: ne játékosan kapjon levél hajába, ne nevetve fújja körbe fáradt törzsét, hanem dühödten tépje vastag ágait, s törje el, végre törje ketté belül halódó törzsét, hogy ne kelljen magányosan élnie a kihalt parkban, ne kelljen egyedül várnia az elmúló évszakokon át a megnyugvást hozó fejsze csapásait. De a szél nem segített. Mindig csak játszott vele, mint gyermeke hajába túró anya, csak borzolta leveleit, összekócolva őket, de sosem bántotta. A fa pedig csak számolta az elszálló napokat, mint ahogyan az ember számolná a múló pillanatokat, a szaladó másodperceket.
Aztán egy napon egy gyönyörű hercegnő jelent meg a parkban. Sötét haja tündér arca szikrázó koronája, hatalmas szemei meseszép, csillogó, mindig kacagó gyémánt-csillagok, mosolya, aranyos mosolya az élet legszebb alkotása, mi meleget lehel minden szürkeségbe, kecses nyakának gyönyörű íve minden szívet magával ragad. Angyali testével kedvesen suhant a harmatos fű fölött, puha lépteivel szinte fölötte lebegve, nem is érintve azt, láthatatlan angyal szárnyával szinte tovareppenve. S e gyönyörű hercegnő, a természet legszebb ajándéka, kihez hasonló csodát a fa még sosem látott, apró léptekkel a fához lebbent, s leült annak árnyékába, a fa rideg, s durva törzsének támaszkodva, s csak pihent ott, élvezve az ősz kellemes melegét, érezve a sárga leveleken átsütő nap gyengéden simogató sugarait. A fa pedig valami furcsát érzett. Szinte égette kérgét a hercegnő közelsége, szinte perzselte törzsét, legbelsejét az a megfoghatatlan, ami a gyönyörű hercegnőből áradt. Sárguló leveleivel a tündéri arcra tükrözte-szórta a nap fényét úgy, hogy az helyette is végigsimítsa azt és évek óta először valahogy furcsán boldog volt. Így nézte a hercegnőt neki pillanatnak tűnő hosszú perceken át, míg végül az felállt, s visszasétált a parkon át vezető kis ösvényhez, s angyal-szárnyain tovaszállt a messzi házak felé. A fa pedig egyedül maradt, de még érezte finom illatát, törzsét melegítő teste forróságát, s ott érzett magában is valamit, mit a kis hercegnő magából otthagyott, azt a megfoghatatlan érzést, ami belülről hevítette. És egyben szomorú is volt, hogy a hercegnőből csak ez az egyetlen emlék marad majd, hogy illatát messzi sodorja a szél, hogy melegét elrabolja a hűvös este, s hogy belsejéből is elillan annak a különös érzésnek a heve.


1 2 következő

Szép!
Gary Hun - 2006 január. 7. 16:58:52

Úgy érzem, nagyon mély érzelmekkel rendelkező ember vagy!

elvarázsoltál
Andrea - 2006 március. 30. 18:38:30

Elvarázsoltál....mint az angyalsugár,ami a durcás felhőkön át szökik a földre,mikor lemegy a nap. Köszönöm

cím
Lore - 2006 március. 31. 12:49:03

varázslatnak, igazi varázslatnak minden mese kevés...