Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Eszembe jutottál.. [06-03-05]
pajtás-hajtás [03-05-23]
Önreklám [01-10-09]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



Halottak Napjára Anyámnak...
novella - Corrigan - 2005. október 31.

November elseje van. Halottak napja. Jó pár népnek ünnep, de a legtöbbnek még mindig gyász. Mi is ezek közé tartozunk. Igaz, a boltok már tele vannak különböző jelmezekkel, és sütőtök alakú gyertyákkal, mégis ilyenkor mind kimegyünk a temetőbe, s a síroknál meggyújtunk egy-egy mécsest. Csendesen állunk, a márványkőbe vésett feliratot nézve, és emlékezünk. Belülről emésztjük magunkat, szeretteinkre gondolunk, akik már nincsenek velünk. Ezen a napon egy pillanatra mindenki megáll. Újra felmerülnek bennünk azok a kérdések, melyek néha már elvesznek a hétköznapok forgatagában: Miért ő, és nem én? Van célja az életnek? Mi lesz velünk, ha meghalunk?

Én is gyászolok, talán jobban, mint egyesek. Hiszen gyermek voltam még, mikor elhagytál. Elmentél, és nem jöttél vissza többé. Fontos voltál nekem, talán a legfontosabb. Emlékszem még a szép napokra, mikor együtt játszottunk, fogócskáztunk az utcán. Dalokat énekeltünk, s Te meséket olvastál nekem, én pedig kiszíneztem a képeket. Azt hittem, örökre ilyen lesz, ennyire felhőtlen, gondtalan. De hamar megértettem, hogy ez nem igaz. Szerettelek, mindenkinél jobban. Te voltál az én édesanyám, felnéztem rád, és csodáltalak. Mi mást is tehetne egy 7 éves kislány? Az egész világot jelentetted nekem, Tőled kaptam az életem, Te voltál velem otthon, Te játszottál velem még akkor is, ha már késő este volt, és nem szabadott volna Aput zavarni.

Akkor még nem értettem meg mindent. Nem fogtam fel, hogy mi történik, nem vettem észre a jeleket. Nem értettem, miért vagy kórházban, a többiek pedig nem mondtak semmit. Apu egyszerre volt szomorú, dühös és fáradt. De nekem senki nem mondott semmit. Nem magyarázták el, hogy mi történik. Én csak álltam tehetetlenül. Valami baj van, azt éreztem, segíteni akartam, de nem tudtam. És egyszer csak már nem voltál sehol. Nem jöttél értem a napközibe. Nem kísértél fel a nagyihoz hétvégenként, és éjszakára sem jöttél haza. Eltűntél az életemből, mint egy múló pillanat.

Még mindig érzem azt az űrt, amit akkor hagytál bennem. Még mindig fáj, ha a rengeteg Anyák Napjára gondolok, mikor nem adhattam Neked semmit. Fájt, hogy nem vagy velem, és főleg, mert nem értettem az okát. Az ünnepségeken minden asszony örömmel hallgatta végig, ahogy csemetéje gyönyörű verset szaval neki ajándékként, csakis neki, őt nézve, az édesanyját. Én a tömegbe bámultam, nem volt senki, aki miattam mosolygott volna. Megalázó volt, hogy nekem a szokásos pár szál virággal mindig az osztályfőnöknőhöz kellett mennem az előadás végén. Egyedül voltam. Magányosan álltam egy emberekkel teli teremben. Könnyeim csak azért nem kezdtek záporozni, mert már előtte kisírtam magam. Mindig megsirattalak. Délután, mikor otthon nem volt rajtam kívül senki, nem tudtam mást csinálni, az ágyamon fekve a falnak fordulva zokogtam.

Már felnőttem, nem sírok, de még mindig fáj. Hiányod örökre meghatározza életem, mert túl korán mentél el. Annyi mindent kellett volna még Tőled tanulnom, miket mástól nem lehetett. Fiús voltam kiskoromban, talán az leszek mindig is, mert nem voltál mellettem, nem tanítottál meg, hogy viselkedjem lányként. Nem mutattad meg, hogyan kellene fésülnöm a hajam, nem beszélhettem Neked az első szerelemről, az első csókról. Nem segítettél, mikor egy női tanácsra lett volna szükségem.