Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Örvényben [07-06-25]
Embersétáltatás [06-01-07]
Kegyetlenkedés [03-02-17]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



Fájdalmas végszó
novella - Corrigan - 2005. október 5.

Mert a szerelemet mindenki máshogy éli meg...

Hideg van, beköszöntött a tél. Hó lepte el a tájat. A park üres volt, már sötétedett, így mindenki haza sietett. Az egyik fa tövében azonban egy fiatal lány állt. Várt. Közben szemeivel a sötétszürke égboltot kémlelte. A hatalmas felhők lassan mozdultak csak, szinte ránehezedtek a levegőre. A szél fújni kezdett, és csak még jobban lehűtötte a levegőt. A lány kicsit jobban összehúzza magán szövetkabátját, ami szinte beleolvad a táj szürkeségébe.
Gondolatai magasan szárnyaltak. Vajon miért kellett az életének így alakulnia? Az ő hibája, vagy a sors akarata? Terhes, sötét emlékek idéződtek fel benne. Arcán már egy ideje nem látszott mosoly. Inkább olyannak tűnt, mint aki hetek vagy hónapok óta mást sem érezne csak fájdalmat. Kék szemei megfáradtak, és már nem csillogtak úgy, mint régen. Pedig nem volt öreg, gyönyörű vörös hajának még a közelébe sem ért az őszülés. Mégis úgy tűnt, mintha belefáradt volna az életbe.
Tekintete az égboltról most a tájra vándorolt. A fák között egy alakot keresett, akit még messziről is felismerne. De nem látott senkit. Meddig kell még várnia? Érezte, ahogy testét lassan átjárja a fagy. Hiába kabát, csizma, ez mit sem segít. Kezeit mélyen zsebébe dugja. Nincsen se kesztyűje, se sapkája. Nem gondolta, hogy ennyi ideig itt fog állni. Persze ő jött korán.
Pár percen belül egy homályos árny jelent meg a messzeségben. Még nem kivehető sem az arc, sem a ruházat, de a lány mégis tudja, ki az. Szíve egy hatalmasat dobbant, és most már csak az érkezőt figyelte.
„Végre itt van!” gondolta, és már-már mosolyogni kezdett, de akkor minden eszébe jutott, és tekintete újra komorrá vált.
Az alak egyre közeledett. Már tisztán kivehető volt karcsú alakja és rövid fekete haja. Ennek a lánynak az arcán azonban egy apró mosoly volt látható. Ez azonban eléggé hamisnak tűnt, mintha csak odafagyott volna a téli hidegben. Mély barna szemei már-már feketének tűntek. Némi melegséget árasztottak magukból, melybe a kék szempár szinte belevágott.
-Szia, régóta vársz? – hangozott el a kérdés, ami végre megtörte a csendet.
-Nem. – hazudta a másik.
-Figyelj, Évi…beszélnünk kell. Ez így nem mehet tovább, én…- a lány elhallgatott.
Nem akarta kimondani, amit kellett volna, hiszen nem akarta, hogy vége legyen. De már minden olyan bonyolulttá vált. A folytonos titkolódzás, a különböző hazugságok, hogy együtt tölthessenek akárcsak egy éjszakát. Senki nem tudott kettejükről. Féltek elmondani bárkinek is, bár biztosak benne, hogy sokan gyanakodtak már rájuk. Hiszen azok a pillantások, az érintések, mindent elárultak. Eleinte semmi sem számított. Nem érdekelte őket, hogy milyen körülményes utak vezetnek el akár egyetlen csókig is. Minden egyes pillanatnak örültek, mikor kettesben voltak.
És most? A varázs már rég elmúlt. Már csak a veszekedések és a hazugságok maradtak, melyek egyre terhesebbek lettek. Csak egy fellángolás lett volna? Egy kis kaland, amit ki kellett próbálniuk? Évi nem így érezte. Teljes szívéből szerette a másik lányt, és érezte, hogy miért kellett ide jönniük. Gabi ki akarja mondani, hogy vége. De nem lehet vége. A szerelmük örök. Hiszen ő is azt mondta még pár hónappal ezelőtt.
A kék szemek kérdőn pillantottak fel a fekete hajú lányra.
-Én azt hiszem, nem kellene többet találkoznunk. – nyögte ki végül.
Évi lesütötte a szemét, hogy szerelme ne lássa a könnyeit. Hát igaza volt. Tudta, hogy ez jön, de mégis reménykedett. Hiszen annyira szerették egymást, hogy érhet ez véget?
-Már nem szeretsz? – kérdezte fojtott hangon.


1 2 következő

mi legyen a cím?
Lore - 2005 december. 13. 18:36:28

nem tudom. borzaszt ez a fikció. megölni, akit SZERET az ember, hogy ne lehessen másé...szerintem az ember, ha elég erős hozzá, hát inkább csak a saját ereit vágja fel, ha már útban van, de ő még szeret...ha meg gyáva, mint a többi, majdnem az összes ember, akkor mindíg megmarad benne az a keserű gondolat, egész életében, hogy milyen kár, hogy akkor nem tette meg...ha igazán szeretett.

Válasz Lore-nak, megkésve kicsit =)
Corrigan - 2006 február. 15. 23:39:03

Szerintem valaki érezheti azt a fajta dühöt, kétségbeesést, hogy valakit egyszerűen nem engedhet el az életéből, és akár élve akár holtan, de örökre vele marad. Ez persze hozzáállás és néző pont kérdése. Én személy szerint soha sem tudnám megtenni...
A fikcióm lényege (mint oly' sok másiké is) az elbrozasztás volt. Nem lehet mindig örömről, boldogságról írni...néha ilyenek is kellenek