novella - Szentiván Éje

Szentiván éji fények

A nyolcadik kerületben, egy kis helyen érdekesek a fények. Barátságosak a lámpák, sejtelmesek a fáklyák és izgató a szempárok villanása.

Piros-kék, asztalok- székek- kémény, kő és papír, olaj és fa. Ahol az irodalom, zene, festészet, galéria és szabadtér, pincérek, barátok és riválisok keverednek egymással. Szép új berendezés, megélt arcok, kiismert temperamentumok lézengenek itt.

Vándorol a borosüveg, a fehér inges asszisztensek segítenek, ha kérsz valamit. Ügyesen kerülgetik a kör alakú asztalokat hol jobbról, hol balról, felém ritkán néznek. Pénzt és borravalót kérnek. A korláton túl, fönn az emeleten A.P.Á.nk, a kis hely büszke és mord tulajdonosa mérges ránk és angolul dühös…:), csapkodja az ajtót és ez így jó.

Füstölnek a cigaretták, mosolyognak, nevetnek és figyelnek az emberek. Vajon tudják, mire? Mire érdemes figyelni?

Tényleg, mire érdemes figyelni? A halk mikrofon sercegésére? Vagy az édes női hangra? Az asztalszomszédod kíváncsiskodására? A szerelmed szép szemeire? Novella, zene, regényrészlet, karcolat vagy érthetetlenül unalmas tájkép? Hova fordítsam a fejem? Mit nézzen a szemem és mit halljon a fülem?

Igen. Ott van az új környezet: új barátok. Új barátom, bátyám. Új barátom, szerelmem. Álmodjuk szentiván éjét, a tüzet átugorjuk és megtisztulunk. A Múzeum tárva- nyitva, az épület csalogatóan vár, a teremőr nénik türelmetlenül próbálják kitenni a szűrödet. A nyári éjszaka könnyeden terül a vállunkra, s közben arra gondolok, milyen boldog is vagyok.

S reggel még, - mint a fába szorult féreg- sírtam…