Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Odalett mindenem [06-03-05]
Tündérmese [06-02-17]
8perc [05-10-26]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



Vér, átok, rózsák
novella - thyme - 2004. július 26.

Ez inkább csak olyan átdolgozás féle, de azért eléggé elkanyarodik az eredeti mesétől, remélem lesz majd akinek tetszik.

Átok, vér, rózsák
groteszk mese


Bíbor-szürke függönyt vont az alkony a borús égboltra, mikor a fáradt lovas kikanyarodott poros kis erdei ösvényről, mely hirtelen egy végeláthatatlan bozótba torkollott.
„Eddig minden a jóslat szerint alakult…” – gondolta a herceg, kivonta kardját s a tüskefal felé vágtatott. Miközben utat tört magának ezer tövis tépte föl ruháját és a bőrét. A kimerültség vívódást szított lelkében: „ Tényleg ez lenne a sorsom?” – tette föl magá-nak már sokadszor a kérdést. De mikor erre a pontra ért mindig, mintha csak varázsütés érte volna, a remény is feltámadt benne. A jóslat neki szólt, róla, érte. Az életéért, a boldogságáért, a jövőjéért indult útnak immár pontosan egy éve apja palotájából. Az öreg király elsiratta fiát mikor az útra kelt, mert érezte azon a napon, mikor azt a javasasszonyt házába engedte, nemcsak fiát, de egész birodalmát is veszélybe sodorta.

Hideg tél volt, a herceg lázban feküdt, az udvari orvosok tehetetlenek voltak. Már méretet vettek a koporsójához, mikor egy reggel valaki megzörgette a palota kapuját. Egy vénséges vén asszony állt ott összefagyva, s könyörgött adjanak neki élelmet s szállást, cserébe meggyógyítja a herceget. Napokig kántált az ágya fölött és senkit nem engedett a közelébe, mire harmadnapra virradt az ifjú úgy jött ki szobájából, mintha soha semmi ba-ja nem lett volna. Suttogták is a bölcsek, hogy itt valami boszorkányság lehet, de az öreg király akkor még nem törődött velük, s nem győzött hálálkodni az öregasszonynak, akit azon túl nagy becsben kelellett tartotani a parancsára.
Egy este vacsora után aztán így szólt az anyó a herceghez: „ Mikor gyógyítottalak különös álmot láttam, hadd nézzen a tenyered, hátha igaz, s nem csak a szellemek játszot-tak velem.” Az ifjú nem értette ezt a beszédet, de hálás volt és megkedvelte az öregasz-szonyt, mintha csak a dajkája lett volna, hát odanyújtotta a kezét. Ám az ép csak belené-zett a tenyérbe sikoltva dobta el magától. Erre nagyon megijedtek a teremben lévők, s kérték az anyót, mondja el mit látott. „Hány telet látott eddig ez a gyermek?”- kérdezte az remegve. „Épp húszat” - felelték neki. „Mert aki a mátkája lesz az 116-ot, ez a herceg sorsa, bele van írva a tenyerébe, meg nem másíthatja semmi”. Aztán még hadovált vala-mit egy átokról, vadrózsákról, de bolondnak hitték érte, s ésszel mérve erre már a király sem tudott mit szólni, nem védhette tovább tanácsosaival szemben. Másnapra aztán az asszony eltűnt a palotából, még a környéken sem látták többé.
A herceg elindult, bejárta a környező királyságokat, hogy majd talál ő fiatal, hoz-zá való feleséget, de sehol nem lelte meg azt, akire azt mondhatta volna „Ő az, őt keres-tem eddig”. Ahogy vándorolt egyre reményvesztettebben, a javasasszony visszhangzott agyában. Emlékezett a jóslat minden szavára, útját önkéntelenül is aszerint kezdte alakítani.

A penge élesen csikordult a palota vaskapuján, mert elfogyott útjából a tüskés giz-gaz. Ez ébresztette fel valamennyire a herceget kábulatából, de annyira mégsem tért magához, hogy észrevegye lova nyugtalanságát, hogy végleg hátat fordítson az elátkozott helynek és a jóslatnak. Időközben leszállta a lóról, most elengedte a zablát is, hogy minden erejét a rozsdás kapu kinyitására fordíthassa, persze a rémült paripa rögtön elszaladt, sorsára hagyva gazdáját.


1 2 következő