Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Értelmetlen [05-05-10]
Kacsa-hír [03-03-24]
Dürer-Dévényi Múzeum [03-03-13]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



És mégis...
Mindennapi mindenfélék - Porczy - 2005. július 17.

Szeretném, ha megírnátok a véleményeiteket, akár jó, akár nem!Szeretném azt hinni,hogy nem csak én vagyok az egyedüli ebben a helyzetben!Szeretném,hogy tanuljak, tőletek;emberek:)

Egy kisvárosban élek, a Dél-Dunántúl egyik legdélibb csücskében. . tt élek amióta csak az eszemet tudom. Nyugodt kishely, ezért imádok itt lakni. Az emberek is nagyon kedvesek, és rendesek. Néha elképzelem magamban, hogy ezek az emberek konspiráltak minden rossz ellen, és csakis az erkölcsi jót cselekszik.
Rajtam kívül még sok száz velem egy korú gyerek lakik a városban. Amolyan „minden gyerek ismer, minden gyereket” szituációban éljük minden napjainkat. Több klikk létezik, de mindenhol, mindenki között valami rejtélyes, és mély konkordancia uralkodik. Ugyanakkor mindenki küzd a mobilitásért.
Tehát, mint másoknak, úgy nekem is van egy bizonyos „mozgásterem”. A bandába, -nem is, nevezzük inkább közösségnek- a lehető legkülömbözőbb csemeték vannak. Fiú, lány egyaránt. Talán több mint 9 éve velük vagyok, velük osztom meg bánatom, örömöm. Többnyire mindenki osztálytársam volt az általánosban, de akad aki egész bölcsödés korom óta ismer.
Viszont, valami megváltozott. Egy ideje más lett minden és mindenki. Elkerültünk, szétszéledtünk a világban, próbálgatjuk szárnyainkat. Akik egy helyre kerültek jóval szorosabb köteléket alakítottak ki egymás között, és van, aki egy mozgalmasabb, gazdagabb élettel alakított ki ugyan ilyen kapcsolatot. Ilyen vagyok én is, és még páran. Hihetetlen mekkora nyomással képes hatni egy nagyobb város az ember létére, szellemi mivoltjára, érzéseire.
Aztán az elkövetkezendő időkben, talán nem is volt olyan alkalom hogy ne érezzem magamat kellemetlenül az Ő társaságukban. Néha olyan megalázóan, és nevetségesen viselkedtek, hogy én szégyelltem magam helyettük. Ilyenkor nyugtattam magamat, hogy nem az Ő hibájuk, és biztosan azért van mert magasabbra tettem a mércét, vagy a magasabb szintű tanítás tehet mindenről, és hogy ez semelyikünk hibája.
De sajnos rákellett jönnöm mi a gond, hol van a hiba a rendszerben. Rengeteg időmet töltöttem azzal, hogy kioldjam a csomókat. Minden egyes csomó kioldásával közelebb kerültem a válaszhoz, amelyet mindig is tudtam legmélyen, de féltem az igazságtól. Hisz’ tudjátok; „Az igazság néha fáj”. Velem van a hiba, én lettem más, én változtattam meg önmagam, senki nem tehet róla. Csakis én. Lenéző lettem a saját társaimmal szemben, pökhendi, és csak az én szememben nem voltak normálisak. Úgy gondoltam különb vagyok
Mindegyiknél.
Mégis máig sokat vagyok velük, pedig bekell hogy valljam nem érzem jól magamat a társaságukban, nem nevetek a poénokon amiket ők a világ legviccesebbjének tartanak.
Mégis tartom a látszatot. Olyan vagyok mintha Ők lennének a monomániáim. Nem értem magam, sem Őket. Ragaszkodom egy látszathoz, ami nem is létezik, ragaszkodom egy olyan „énemhez” aki szintén nem létezik. Harcoljak tovább, küzdjek hogy ne legyek ennyire profán, hogy ne stigmatizáljam Őket?
És van még egy dolog, hogy lehet az hogy a barátjuknak tartom magam, hogy kötődöm hozzájuk, hogy a jelenben beszélek? Miért írok olyan dologról ami a múltamban, az emlékeimben, s már csak a képzeletemben él?
-Talán azért mert egy titkos fogadalmat tett a szívem az eszemmel, hogy mellettük leszek, amíg vagyok és létezem; USQUE QD FINEM?


Nem vagy egyedül...
Corrigan - 2005 július. 17. 17:25:29

legalábbis ezzel a problémával biztosan nem. Igaz, hogy én pesti vagyok, mégis hasonló történt velem. Gimnázium alatt eléggé szoros barátság szövődött 3 osztálytársnőm és köztem. Persze néha voltak surlódások, de megoldottuk a dolgokat. Eljött azonban az utolsó év, mindannyian más felé tanultunk tovább. Még amikor utoljára beszélgetett egymással az egész osztály, azt mondták a többiek, hogy gimnáziumi barátság sosem tart örökké, mert a az iskolai "kényszer" hoz minket össze, és ez az érettségivel véget ér. Én nem gondoltam, hogy ez igaz. Úgy képzeltem el, hogy egy-két barátnőmmel biztos megszakad a kapcsolat, de pl. a legjobb barátnőmmel nem, hiszen nagyon jóban vagyunk, szinte már testvérek stb. Most véget ért az első egyetemi évem, régi barátokkal alig találkozok, legjobb barátnőmmel még eleinte hetente 3-4szer találkoztunk, de az utóbbi hónapokban már nem is (ez főleg azért van, mert legfoglalta a suli meg az új szerelme). Persze sajnálom, hogy így történt, de azóta van rengeteg új barátom az egyetemről. Mindenki változik, és ezt nehéz összeegyeztetni, ha nem ugyan azokkal a nehézségekkel kell megküzdeni, és nem ugyan azok a hatások érnek minket.

Kedves Porczy!
flavcsy - 2005 július. 18. 08:28:23

Ez bizony így van! Az ember változik. Ez normális (még ha néha fájnak a velejáró következmények). Az ember egy idő után észre veszi, hogy saját jövője nem esik egybe többé az „általánossal”, hanem már csak – a sajátja. Most kérdezhetnéd: mi az ÁLTALÁNOS? Általános talán nincs is. Lényeg, hogy a téged körülvevő, és ezáltal rád ható dolgok, akarva akaratlan, másként láttatják veled a világot. Talán más lett az érdeklődési köröd, így másként „ítéled meg” egykori barátaid jellemét, gondolkodását, poénjait.
Nehéz helyzet; főként ha még mindig szereted őket (szeretnéd szeretni őket), ragaszkodsz hozzájuk és szeretnéd megérteni őket.
„Mert ott, ahol nincs semmi közös a gondolatokban, ott ellenségeskedésre sem kerülhet sor, ott közönyös idegenség uralkodik; csak ahol hasonlóan gondolkodnak, de különbözőképpen éreznek, ott van ellenségeskedés, ott támad gyűlölet”
Ezt a Thomas Mann gondolatot szántam neked útravalóul (vagy nem is tudom pontosan miül)… Csak egyszerűen úgy éreztem, ha ezt mélyebben, őszintén végiggondolod majd, akkor esetleg rájössz, hogy milyen szálak fűznek „régi” bajtársaidhoz. (Nekem sokszor segít Tommy:-))

Köszönet
Porczy - 2005 július. 18. 09:02:55

Először is szeretném nektek megköszönni.Flavcsy Te meg egy nagyszerű ember lehetsz,az írásaidból és gondolataidból ítélve.Köszönöm még az útravalót is mert hihetetlen sokat mond.És talán már tudom, hogy mi értelme van annak hogy elszakadtunk lelkileg de testileg még nem.Talán ez az első próba tétel egy másik,egy nagyobb, egy felnőtesebb világban.Mint amikor a csecsemőt megvfosztják az édesanyja mellétől(már aki kap).Lehet hogy nem érezheti többé az éltető nemiszervet,de tejet attól még fog kapni,talán nem olyat,nem lesz az igazi,de tej.És ez itt a lényeg!Még egyszer köszönöm mindenkinek.

E
Porczy - 2005 augusztus. 1. 18:24:17

Porczy baba, annyira jol erzel es latsz mindent....tudod mit gondolok (mit ahogy engem is szemelyesen erint a tema), hogy ha tenyleg fontossak neked akkor probalj meg oda figyelni rajuk es fogadd el oket olyannak amilyek! Ezzel csak Te leszel gazdagabb es ki tudja lehet hogy a rejtely az egyszerusegben lakik....

bocs
Porczy - 2005 augusztus. 1. 18:25:48

Porczy lehet hogy nem kellett volna hozzaszolnom...a sajat nevedben vagyok belepve...igy mar tudod is ki gepel itt hevesen!pusz