Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Magyarok [11-01-22]
Nemtom [06-04-17]
Naplóm [05-06-06]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



Évek óta először szerettem volna Valaki után kiáltani...
Mindennapi mindenfélék - flavcsy - 2005. április 26.

Évek óta először szerettem volna Valaki után kiáltani…ma, péntek délután. Miért? Hát éppenséggel nem tudnám pontosan megmondani. Talán, mert 22-e volt, vagy mert egyedül ballagtam a sarjadó fákkal szegélyezett betonrengetegben, vagy egészen egyszerűen csak, mert péntek volt.
A péntekek amúgy is különös hatással vannak rám. Mintha minden egyes péntek élne, és rámkacsintana – néha üveges, fáradt, olykor sugárzó péntekszemeivel. Minden hetedik napban van egy darab furcsa, élő kis valami. Valami nemes anyag, amit kebléből szed elő s belehelyez ebbe a kegyetlen, értékrendjeiben meghasonlott, zűrzavaros világba; mint egy kis darab rádiumot, s az ott él, mozog, emanál az értéktelen napok között, s végtelenül értékes. A világ három nagy lírikusa: Byron, Petőfi és Ady is szerette a péntekeket – persze az is lehet, hogy ezt csak én képzelem így.
Évek óta először szerettem volna valaki után kiáltani…ma, péntek délután. Miért? Hát éppenséggel most már meg tudom mondani. …mert az erőnek és energiának oly mérhetetlen nagy molekulahalmaza gyülemlett fel kicsiny, sőt parányinak mondható tüdőmben, amilyen talán halandó tüdejét még sosem feszítette. Egyszerűen utána kellett volna kiáltanom. Talán csak ennyit: Hé, most ezt miért kellett?! Arra talán magasabbra nőnek a fák? Most meg akarsz alázni, a lelkembe tiporni még utoljára?! Vagy egyszerűen csak félsz? De hát mitől? – vagy valami ehhez hasonlót; nem tudom, csak legalább valamit…akármit. Ha utána kiáltok egészen biztosan jobban érzem magam (ha csak egy pillanatra is). De nem kiáltottam. Féltem – vagy nem is tudom…csak éppen nem jött ki hang a torkomon. Most már bánom, hogy nem kiáltottam. Kellett volna. Évek óta nem kiáltottam már senki után.
Szőke volt – talán festett. Zöld hátizsák volt a hátán, mi kissé lelógó farmernadrágja ülepét ütemesen verdeste. Fekete bársony zakót viselt…talán, már nem egészen emlékszem. A részletekre pénteken sosem emlékszem. Örök utazó és ábrándozó…a lelkek vándora – gondoltam, de csak egészen halkan. De arra pontosan emlékszem, hogy hazafelé olvastam: Márai Japán kertjét, annak is az első kötetét, talán a 43. oldal fele járhattam…és akkor ő hátrafordult, majd a következő utcasarkon jobbra el…
És akkor kellett volna nekem kiáltani. De nem tettem. Még láttam messziről távolodó lépteinek nyomát. Most is látom álmaimban, azóta minden éjjel. Álmomban mindig utánakiáltok – minden éjjel – de nem hallja vagy csak nem fordul meg. Álmomban már megteremtettem a regény, a dráma és a novella mellé egy új műfajt: a KIÁLTÁST. Csak éppen még nem hallom…(ő sem)


tetszett
szilbaby - 2005 április. 26. 11:40:21

Én nem fogok habozni.....

super
T.Mary - 2005 április. 26. 16:28:44

Szia flavcsy!Már megint nagyszerűt alkottál!!
ÜDV:T.Mary

Néha...
Gary Hun - 2005 április. 27. 09:37:15

Néha a csend is tud olyan hangos lenni, mint egy kiáltás.
Üdv. Gary.

teljesen igaz...
flavcsy - 2005 április. 27. 12:01:31

Ez teljesen igaz Gary...úgy egyébként...csak most az én helyzetemre vonatkoztatván nem...vagy de?! Nem tudom, egyszerűen egyszerűen nem tudom... flavcsy