Milyen érdekes,hogy amikor csalódunk szerelmünkben,azt mondjuk kiábrándultunk belőle.Tehát úgy érezhetjük elveszítettünk egy ábrándot,amit mi magunk állítottunk fel a szeretett emberről.Mert sosem a valóságot veszítjük el.Sosem a valóságból ábrándulunk ki.Csak az a kép törik össze,amit mi képzeltünk el róla.Amikor tombol a szerelem ábrándozunk,amikor véget ér"kiábrándulunk".Volt egy álom amit lelki szemeimmel kivetítettem rá,tartott míg "vetítettem"és most leforgott a film.Egyszerűen lefogyott a szalag a vetítőgépről.Más lett.Egészen másnak ismertem meg.Hát így tudott ennyi időn keresztül hazudni?Hogyan tud így megváltozni egy ember?Egyáltalán ki Ő?Mit szerettem rajta ennyi időn keresztül?