Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Ősz - Újabb ősz [06-02-02]
Gyilkos világ [06-01-08]
tücsköt, bogarat [01-10-03]
Keresés
Toppon
Ablakod előtt [11-09-03]
Kondorosi Betyár napok [11-07-28]
a kisauto [11-06-14]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



Hétköznapi viszontagságok I. - tömegközlekedés
Mindennapi mindenfélék - Jeep C. King - 2004. április 29.

Aki már utazott a csúcsforgalomban tömött járművön, az tudja miről is van itt szó...

Budapest, Szt. Gellért tér, szakadó eső.
Itt állok, és várom a 7-es buszt, ami nem akar jönni, s közben bőrig ázom. A váró tele van a leginkább ázott verebekre emlékeztető majdani utasokkal, így nekem csak a szabad ég alatti várakozás maradt. Odamegyek, és megnézem a menetrendet, mert már teljesen eláztam esernyő híján. Azt írja, hogy ebben az időben nagyjából öt-hatpercenként jár. Ez érdekes, mert én mér legalább tízperce szívom magamba a sok vizet itt. Gondolom beragadt valahol a Bartók Béla úti dugóban, mert bizony mióta ilyen szépen felújították, azóta nagyobb a dugó, mint előtte. No de sebaj. Kb. három perccel később meg is látom, hogy közeledik a busz. Elkezdek örülni, mert kissé már fázom is, de ekkor még nem sejtem, hogy mi vár rám. A busz kicsit sem lassítva közeledik a megálló felé, majd amikor odaér, a járda padka mellett összegyűlő esővízzel gyorsöblítést végez a várakozókon, nehogy piszkosan szálljanak fel a buszra. Nekem is jut belőle, aminek roppant mód örülök, és ezt kifejezésre is juttatom… úgy, mint a többiek. Általában igyekszem kultúrember módjára beszélni, de most nem megy. Valahogy ebben a szituációban nem megy, és keresetlen szavak hangos ordítozásávál honorálom a sofőr tisztasági ügyben tett gesztusát. De túlélem, mint sok minden mást. Az ajtók kinyílnak, és ekkor ér a második stressz. Az első leszálló még le sem lépett az alsó lépcsőfokról, de máris a képembe nyitja esernyőjét, és csak gyors reflexeimnek köszönhetem, hogy még mindkét szemem megvan. Végre sikerül túlverekednem magam azon utasokon, akik valószínűleg a végállomásig mennek, de a biztonság kedvéért azt ajtóban foglalnak el maguknak biztos helyet. A busz zsúfolásig van ázott emberekkel, és terjeng az jellegzetes szag a vizes ruhákból, hajakból. A tömöttség ellenére találok egy viszonylag üres kis placcot a csuklónál. Befészkelem oda magam, majd miután szinte lehetetlenné válik a kijutásom onnan, rájövök; ez azért volt üres, mert a lyukas csuklógumin befolyik a víz, ami monoton, egyenletes csöpögéssel jut a homlokomra. Csodás ez a mai nap, én mondom csodás. Bezárulnak az ajtók, és elindul a busz. Végre elindul…

Az első megállónál többen is leszállnak, így felszabadul némi hely, és sikerül kijutnom a zuhany alól, ráadásul felszabadul néhány ülőhely is. Azt már rég megtanultam, hogy egy tömött busz utolsó üres székeire nem szabad leülni, mert akkor biztosan felszáll egy idős ember, és ugrálhatok, mint a bolha. Átverekszem magam a csukló másik felébe, majd miután ott megnyugodni készülök, valami történik. Ahogy mondtam, felszáll egy idős hölgy. Retiküllel, és húzókocsival. Tudjátok az a kétkerekű, állandóan nyikorgó vacak. Nos, a hölgy elindul az üres szék felé, de életkorát megcsaló sebességgel, mint egy tank. Útközben táskájával jól oldalba vág, minek következtében azonnal feliratkozok a vesedonorokra várakozók listájára, majd áthúzza kocsiját a cipőmön. Elönt a mérhetetlen boldogság, amikor meglátom a szép bőrcipőmön az egyenletes sárcsíkot. De nem baj, mivel szolidáris lélek vagyok, örülök, hogy a hölgynek nem kell ácsorognia tömegben való törtetéssel megerőltetett lábával. Még be sem fejezik a felszállást az emberek, amikor már megszólal a csengő, mert a sofőrt szorítja menetidő. Sietni kell, nincs idő a kényelmesen komótos fel és leszállásra, mert még bérmegvonás lesz az eredménye. Az ajtók becsukódnak és megyünk tovább…