
|
 |

 |
 |

váljék egészségedre, plázagyík!
Mindennapi mindenfélék - ddani - 2002. május 13.
gazdaságos kiszerelésben sok mindent lehet (és értelmes) árúsítani. mit, miért nem? mielőtt magamtól tettem volna fel, rámnyomult a kérdés, jól.
történt, hogy egy nagyvárosi plázaépítményben találtam magam, korán érkezve egy talira. az ember mindenkor olyan kis biológiai takonylény, hogy időnként meg is szomjazik, kell a fluidum. mit kínál száraz torkának a jól kitalált fogyasztási interfész? vagy ezer kissé különböző kialakítású, nagyban egykaptafa-jellegtelen oázisokat. ahol nem lehet szénsavas üdcsit három deciliteresnél kisebb kiszerelésben kapni. nagyobban igen, kisebben nem. érthetetlen?
nyilván nem érthetetlen, hiszen elképzelhető, hogy száz emberből egy csinál magának ügyet egy deci kólából, amit akár meg is ihatna. de az az egy akár érezheti úgy is, hogy tömik, mint a libát, pedig nála a pénz, a fogyasztói jog, a kereslet hatalma, a vásárló mindenhatósága - de sajnos a kólát csak eldobós kóláspohárba töltik, és abba nem, nem akar kevesebb beleférni, mert azzal nem tudnak elszámolni, úgymond. para.
mi marad? alternatíva mindig van, ezúttal is volt több. de nem ez a lényeg, hanem hogy hülyének nézik a vásárlót. ezen kívül a személyzetből is, feltéve hogy nem hülyék (nem azok).
tudtommal két decis italadagot forgalmazni, fogyasztani általánosan elfogadott, normális dolog. biztonsággal állíthatom, hogy (jobb híján) több kétdecis lónyálat vásárolnék mondjuk 1 év alatt, mint háromdéset. miért kéne jobban éreznem magam nagyobb térfogattal? szerintem butaság, és nem is veszem meg.
mellékszál ugyan, de a mozilátogatókat célzó üdcsis-popkornos pultnál 0,5 liter a legkisebb kiszerelés bármilyen italból. az átlagosan 2 órásra nyúló multiplex-eposzokat elég kényelmetlen lehet egy "közepesnek" becézett, literes fanta közben-után. pláne, hogy a pohár nemigen fér el az ülésre szerelt italtartó alkalmatosságban. talán mégse olyan frankón kitalált a szisztéma...
viszont a könyvesbolt büféjében megihattam 2dl kólát az internet mellett, úgyhogy pirospont nekik.
|
|
 |
 |
|
 |