Mindennapi mindenfélék

Robika baromi fáradt volt. Egész héten dolgozott, minden nap kilenc körül ért haza, kivéve szerdán. Akkor is csak azért jött meg hatra, mert a gyárban áramszünet volt. Robika nem járt ki sok iskolát, de azért harmincévesen estin leérettségizett, és megvolt a magához való esze. Olyan egyszerű ember volt, egszerű igényekkel.

Szeretett volna egy új autót. Egész héten erre gondolt, főleg reggelenként, amikor öt percen át inditózott a kivénhedt Skodában. Robika egy új Daewoo-ra vágyott. A legkisebbre, a legolcsóbbra. Nézegette az Opeleket is (gyermekkori álomból kifolyólag) de nagyon drágának tartotta. A gyerekeknek is jobban tetszett a német kocsi, de Robikának (mint ahogyan azt már korábban említettem) megvolt a magához való esze, és tudta, hogy képtelenek lennének kigazdálkodni a drágább autót.

Szombaton a család testületileg elment a közeli Daewoo szalonba. Nézegették a kiszemelt járgányt, „Négyen még beleférünk, csak nem tudunk kinyújtózkodni benne!” gondolták. Kértek egy árlistát, majd rájöttek: csak részletre tudják megvenni, ötéves futamidőre. Az induláshoz szükséges kétszázezer forint megvolt, a havi tizenötezer forint törlesztőrészletet meg majd csak kigazdálkodják valahogy. „ Hétfőn korábban elmegyek a gyárból, és hozom a kétszázezret!” mondta Robika. Hétfőn reggel azonban meghalt a nagymama, úgyhogy Robika egyáltalán nem ment be a gyárba.

Öt perc után beindult az autó, és Robika lement a nagypapához Piliscsévre, ügyeket intézni, orvossal beszélni, nagypapával törődni, olcsó temetkezési vállakozót keresni. A legolcsóbbanak a hamvasztás tűnt, száznyolcvanezerért, tizenöt éves urnabérlettel. Nagypapának volt harmincezer forintja a temetésre, persze a tizennyolcezres nyugdíja mellet még ez sem tűnt kevésnek. Robika megszédült, majd kivett a zsebéből százötven ezer forintot. „A maradék ötvenből kipofoztatom a Skodát a Lajossal. De a gyerekek. Nemcsak a nagymama hagyott itt minket, hanem most már pénzünk pénzünk sincs. Álmunk van, pénzünk nincs. Kúrva egy élet.”