
|
 |

 |
 |

Évszakok?
Mindennapi mindenfélék - Dani - 2001. december 1.
Miért kell az időt évek és évszakok alapján felosztani?
Annyival fontosabb dolgok is vannak, mint az évszakok. Föl lehet osztani az évet vizsgaidőszakok alapján. Akkor van két nagyon rossz évszak és két nagyon jó. Ez utóbbiak hál' istennek hosszabbak. Aztán vannak olyanok is, (a szorgalmi időszakban is agyonterheltek) akiknek mindíg egyformán rossz, de már úgyis megszokták.
Persze fel lehet osztani az évet a szerelem alapján is. Ekkor nagyon jól kijöttünk egymással, akkor marakodtunk, máskor meg éppen szakítottunk, aztán meg újra összejöttünk. Vagy fordítva.
Érdemes elgondolkodni az anyagi helyzeten is. Ettől eddig volt pénzem, attól addig meg nem. Nálam azt utóbbi időszak valmiért hosszabb.
Vitorlázás. Vizen van a hajó, vagy a parton az állványon. Ez a rész nem igényel hosszabb kifejtést.
Perzse a hagyományos évszakok ellen sem lehet sok kifogást emelni. Igaz én a nyárt a "bedilizek a melegtől" , vagy a " most még jó, de mindjárt be fogok dilizni a melegtől" szakok alapján is fel tudom osztani, de akkor elfeledkezem az utazásokról, a Szigetről, Kapolcsról, satöbbi. Igazából én már nem is nagyon emlékszem, hogy mikor mennyire volt meleg. Csak arra, hogy jó volt, vagy nem. Télen viszont egyszerűen lehet védekezni az időjárás ellen: fölveszek még egy pulóvert. Télen lehet síelni, meg forralt bort inni. Az időjárás ekkor lehet ilyen vagy olyan, igazából midegy. Vagy jó a sielés és a bor vagy nem. Ez nagyon sok mindentől függ.
Úgyhogy azt hiszem, az a legegyszerűbb, ha az időt két részre osztom. Jól érzem magam, vagy nem. Persze ehhez nem könnyű naptárt készíteni.
|
|
 |
 |
 |
 |

naptárosítok
ddani - 2001 december. 2. 20:14:51
nekem tetszik ez az elképzelés. bár nem volna rossz keresztezni a hagyományos naptárformával, és akkor kaphatnánk sok-sok jóhangulatú, kellemes, depis, náthás, szerelmes napot, ezekkel lehetne kitölteni azt a hetet-havat, amit a filofax is előír. jöhetne egymásután három-négy november 19edike, mint ahogy jön is néha, de ezúttal mondjuk márciustól függetlenül is lehet akkor, amikor odaszakad, és nem kell piszmogni, hogy ugyan, miért nem érzem magam említett hónap huszonharmadikáinak. az időjárás nem sokat osztszoroz, úgyis olyan idő lesz, mint tegnap volt, vagy ha esik, hát értelmes embernél van esernyő vagy ilyesmi. (ha meg sunshine, akkor meg mi a baj?) lehetne most február, vagy ami éppen lenni akar, izé -edike, és tuti jó nap. vagy mandragóra köbgyöködike, de semmi különös, viszont ezen a héten harmadszor. mi lesz a lyól-érzésemmel végül? elmúlik? olyan lesz csak holnap, mint tegnap? mit mond az asztrológus? sajnos a saját naptár kusza, szamárfüles, szomorkás és használhatatlan. olyan, amibe csak én írok.
|
|
 |
 |
|
 |