Mindennapi mindenfélék - Az egyszeri futballszurkoló 2.

Első rész (Menny...)

Eljött a nagy pillanat. Az amelyikre az egyszeri futballszurkoló olyan sokat várt. Leszámolt a lelkiismeretével, az akaraterejével és úgy általában mindennel, ami az átlagembernek sokat jelent. Számára azonban nem jelent semmit, nem csoda, hisz nem is átlagember ő. Szóval elindul. Erre gondol már reggel óta. Megy buszon, villamoson, gyalog. Tűnődik, mi lesz az eredmény, hányadik helyen végez a csapat, látható lesz-e már a várva várt fellendülés. Aztán megérkezik a stadionhoz, és megkezdi azt a tortúrát, amit ki kell állnia ahhoz, hogy bejuthasson a meccsre. Amikor másodszor járja körbe a stadiont keresve azt a helyet, ahol az ő jegyét kiadják már dühöng egy kicsit, szitkozódik. Más szóval kezd meccshangulatba jönni. Egy kicsit ugyan szomorú, hogy miért kell majdnem minden alkalommal Canossát járnia azért, hogy meccsre mehessen. De nem baj, a csapatért bármit. Nagy nehezen hozzájut a jegyéhez, amit megint máshol osztanak, mint eddig bármikor, ennek egyetlen eredménye van: lekési az első néhány percet. Ekkor már komolyabban ideges a szurkoló. De igen, itt van már, már a biztonsági kapun is átment, már a biztonsági emberek is veszélytelennek és bejutásra érdemesnek minősítik, már nincs akadály előtte, felmegy a lépcsőn és megérkezik. Kicsit másképp dobog a szíve, valahogy úgy érzi magát, mint kedvenc kocsmájában, otthon van.

Nincsenek váratlan meglepetések, nincsen sok ember, nincs hangzavar és a pálya is ugyanolyan romos állapotban van. Nekitámaszkodik a korlátnak és élvezi, hogy meccsen van. Játék az ugyan nincs, de nem is erre számított. Nem azért jár meccsre. Csendesen, magában szurkol. Az egyszeri futballszurkoló újabban cikkeket szokott írni az Internetre is szenvedélyéről. Emiatt most gondolkodik, vajon mit is írhatna erről a meccsről. Beszámolót? Aki arra kíváncsi, az nem ezt a cikket fogja elolvasni. Írjon elkeseredett hangú cikket a magyar foci állapotáról? Minek? Nincs elég? A szünetben megveszi magának a büfében a „foci menüt”, szotyit teával (sört sajnos nem árulnak) és elkezd ropogtatni. Hátha az meghozza az ihletet. Aztán folytatódik a meccs és gólt kap a csapata. Ekkor kezdődik a minden szurkoló által ismert összeomlás, ezek ugyanolyan szarok mint eddig voltak, mire is számítottam én balga, mondja magának. De nem tudja, hogy kezdődik az őrület, ami témát fog számára szolgáltatni.

Második rész (...és a pokol)

Miért nem vagyok én magyar? Sőt. Miért vagyok én mocskos zsidó? Azért mert az én csapatom vezet? Vagy mert hülye a bíró? És egyáltalán hol vagyok én? Focimeccsen? De akkor miért fut felém az a huszonöt állat. Miért forog vérben a szemük? Miért rázzák felém az öklüket. Miért skandálják, hogy Magyarország, ezzel is érzékeltetve, hogy én a másik táborhoz tartozom, a nem magyarokhoz. Miért keverik össze a játékot a háborúval? Miért akarnak ezek engem megverni, megölni, likvidálni, eltörölni a föld színéről? Honnan gyűlt össze ezekben ennyi indulat, ennyi agresszió? Miért lettem már azáltal egy mocskos zsidó, hogy az én csapatom vezet? Miért jöttem egyáltalán ki ide? Hiszen rendszeresen tudatosítják velem, melyik embercsoporthoz is tartozom. Miért statisztálok én minden két hétben ahhoz, hogy néhány száz balfék náci jelszavakat üvöltsön. És a többiek miért statisztálnak ehhez? Azok, akik rajtam kívül még kijárnak ide. És miért nincsen ennek az egész ocsmányságnak semmilyen visszhangja? Miért hallgat ebben az országban mindenki, akinek beszélnie kellene, és miért beszél mindenki, akinek hallgatnia kellene.

1 2 következő