
|
 |

 |
 |

van-e, vagy nincs-e
Mélyértelmű - kabuki - 2004. március 10.
kevés sor és megoldom az élet értelmét, becsszó. adok rá három hónap garanciát (javítás és csere is). SZÓVAL : NEHOGY EL MERD OLVASNI!!!!!!!! ha négis ezt tennéd, kis nemecsek, akkorjól jársz, mert a neved betűi a szövegben való előfordulásuk szerintszámokat fognal adni amiket ha összeadsz és elosztasz 37-el, majd a kapott számot egy mértani sorozatot elemeire bontod, akkor megkapod a LOTTÓ NYERŐSZÁMOKAT.
de mégis mi? és minek? pontosan ez az: minek.
ha túlemelkedünk a dologi tényeken-pl a macskámnak VAN szifilisze, sőt már akkor is a fogalmi szférában mozgunk, ha ezt (macska és szifilisz viszonya) elmondjuk. mert a dolgokat VALAMILYEN fogalmakba öntjük.
Érezzük, hogy ez nem minden előzmény nélküli dolog: ehhez kell VALAMI KINN amit VALAKI, VALAHOGYAN kezel. több felfogás létezik, főleg a szerint, hogy ki melyik nagybetűs szót mélyíti el, és teszi egy felfogásrendszer központi elemévé, elvévé.
szóval működik valami ami minden feltétel alapfeltétele. mostanra kitalálhattátok: a TÉLAPÓRÓL beszélek.a télapóról beszélnék, ha az lenne a végső értelem.
itt jönnek a gondok: honnan tudom hogy valaminek mi az értelme-hát ebben segít az értelem. az értelem értelemmel vezethető le, magyarázható, ÉRTELMEZHETŐ- bassza meg!!!!!! ezek után lehetne mondani, hogy "Hölgyeim és Uraim, úgymond esküdtszék! Ennek nincs semmi értelme!(1)"-viszont ezt az állítást mire alapoznám? -bizony, ARRA. állítani és érvelni főleg ASZERINT lehet.
mondjatuk: "Van értelme, vagy nincs." és mondhatjuk"Hogy egy állítás értelmes és nem értelmes-egyszerre." amellett, hogy folyton az értelemre hivatkozunk, szembesülnünk kell vele, hogy az értelem nem egy tiszta matéria ami elkülönül a nem értelmes dolgoktól, hanem mi különítjük el.
most 5 kiút jut eszembe:
-jelentkezel filozófia szakra, és öngyilkos leszel.
- felfüggeszted a MIÉRT kérdést, és mondjuk felcseréled a HOGYAN-ra.
-informatikus leszel programot írsz, ezzel egy olan valóságot teremtesz amiben nem kell értelmet keresned, mert TE adtad neki
-vallást alapítasz és kikiáltod, hogy Te vagy George W. Bush fia-így nem sokára a világ ura leszel.
-a kisgazdákra szavazol.
Utóljára még:
"Every sperm is safety,
eyery sperm is saint. " MPFC-The meaning of life
|
|
 |
 |
 |
 |

MI VAN?
détéel - 2004 március. 13. 14:57:51
Mi van?
|
|
 |
 |
 |
 |

????
Corrigan - 2004 március. 15. 19:53:45
Azt hiszem csatlakozhatok az elöttem szólóhoz, amikor megkérdezem, hogy ennek az eléggé elvontakoztatott szövegnek mi is volt a lényege? :) (nem akartam értelmet írni)
|
|
 |
 |
 |
 |

nincs
ddani - 2004 március. 15. 21:56:18
mert a sárga havat már megették. tegyük takarékra az őslevest, és közhely. ha találsz egy OLYAN értelemelemezhető szennypontot, akkor nosza és pusza a zuzád kóserebbik sötét oldalát. logoszt se olyan értelemben, ahogy mikéntmiszerint gyorsétteremben az Élet habosértelme, az lebeg. Rajta. elvi odass: így. vacogó vádli vagyok, automataírás gépi szottya. miként azok okozat, magyaráz a 220 volt is és nincs is.
szóval bárki, én is.
|
|
 |
 |
 |
 |

Helyesbítés
Tamás - 2004 március. 21. 10:56:09
DAD: There are Jews in the world. There are Buddhists. There are Hindus and Mormons, and then There are those that follow Mohammed, but I've never been one of them. I'm a Roman Catholic, And have been since before I was born, And the one thing they say about Catholics is: They'll take you as soon as you're warm. You don't have to be a six-footer. You don't have to have a great brain. You don't have to have any clothes on. You're A Catholic the moment Dad came, Because Every sperm is sacred. Every sperm is great. If a sperm is wasted, God gets quite irate. CHILDREN: Every sperm is sacred. Every sperm is great. If a sperm is wasted, God gets quite irate. GIRL: Let the heathen spill theirs On the dusty ground. God shall make them pay for Each sperm that can't be found. CHILDREN: Every sperm is wanted. Every sperm is good. Every sperm is needed In your neighbourhood. MUM: Hindu, Taoist, Mormon, Spill theirs just anywhere, But God loves those who treat their Semen with more care. MEN: Every sperm is sacred. Every sperm is great. WOMEN: If a sperm is wasted,... CHILDREN: ...God get quite irate. PRIEST: Every sperm is sacred. BRIDE and GROOM: Every sperm is good. NANNIES: Every sperm is needed... CARDINALS: ...In your neighbourhood! CHILDREN: Every sperm is useful. Every sperm is fine. FUNERAL CORTEGE: God needs everybody's. MOURNER #1: Mine! MOURNER #2: And mine! CORPSE: And mine! NUN: Let the Pagan spill theirs O'er mountain, hill, and plain. HOLY STATUES: God shall strike them down for Each sperm that's spilt in vain. EVERYONE: Every sperm is sacred. Every sperm is good. Every sperm is needed In your neighbourhood. Every sperm is sacred. Every sperm is great. If a sperm is wasted, God gets quite iraaaaaate!
|
|
 |
 |
 |
 |

üzenet
Mókus - 2004 június. 14. 19:17:07
Ennek qrvára nincs semmi értelme... Csak azért írtad, hogy legyen mit írni. Szerintem fölöslegesen pazaroltad a helyet!!!
|
|
 |
 |
|
 |