|
|
|
|
Akiben soha sem csalodhatsz...
Mélyértelmű - Pendr@gon - 2003. november 27.
Minden haziallatunk jobbagy es rabszolga, -egyedul a kutya a baratunk. A kozmondas ezt igy tartja: A macska vendeg a haznal,
- a kutya csaladtag.
Igaz, odaado, sot megado baratunk, hiszen az evezredek folyaman
szokassa valt a falkacsaladokban, hogy tobbe ne kutyat valasszanak bandavezernek, mint a vadonban annak idejen, hanem az emberhorda egyik tagjat tekintsek annak.
Ekkor tortent ez az eletre szolo szovetseg, amit ma mar minden kutya a genjei legmelyen hordoz, es elete vegeig hu is genjei tervrajzahoz...
''A kutya az Istenek talalmanya'' - allitotta a gorog Xenophon.
Nos, az okori tortenesz tevedett: mi, emberek talaltuk ki ezt a paratlanul kedves joszagot.
A kapcsolatkor igen szeles skalajan mozog: a kutya lehet megbizhato jatszotars, maganyos emberek egyetlen vigasza, a vakok tamasza, a hazak orzoje, a vadasz ''jobb keze'', rendorok, vamosok hatekony es nelkulozhetetlen segitsege, de a cirkuszi manezsban is megallja a helyet.
Olyan sok terulete van az eletnek, ahol hu tarsunk ma mar potolhatatlan, - pedig ha jol belegondolunk, a kutya nem mas, mint egy alruhaba oltozott farkas!
A farkasok is kifejezetten tarsas lenyek, ezert a farkasok magatartasa
is szep remenyeket iger az emberrel valo egyuttelesre. Csakhogy ha
azt a szot halljuk, hogy ''farkas'' az ember ohatatlanul is Arany Janos
verengzo, vad ''toportyanferegjeire'' gondol... Igy igaz: minden egyes
kutyafajta alapveto tulajdonsagaiban, anatomiajaban, fiziologiajaban, de fokent viselkedeseben ma is nagyon hasonlit a farkasra.
Am a kutya azert valhatott a haziasitott allatok kozul az ember legjobb baratjava, mert nagyjabol ugyanolyan kapcsolatoakt alakit ki vele, mint
fajtarsaival. A kulonbseg ''csupan'' annyi, - es ez a kulcsmondat! - hogy ebbbben a bensoseges viszonyban a kutya csakis az emberre
reagal, es alaveti magat a falkavezer minden gondolatanak. Az alarendeltseg a ragaszkodas, a huseg es az engedelmesseg tehat nem a fajtarsa, hanem az ember irant nyilvanul meg.
Nem szabad azt hazudnunk magunknak, hogy a kutyara azert van okvetlenul szuksegunk, mert orzi a hazat, vagy testi epsegunket!
A kutyara igenis szuksegunk van, de egeszen masert.
Kell, hogy a rideg, elidegenedett, fasult, szmogos es komor nagyvarosokban mogottunk bandukoljon orrat a foldon logava, szotlanul; kell, hogy boldog farkcsovalassal oruljon valaki az eldobott
es visszahozott apportfanak; kell hogy a letezesnek puszta tenyeben eros tamaszt es oromet talaljunk, valahogy ugy, mint ahogy olykor
tamaszt talalunk valami gyerekkori emlekben. Kell, hogy fogodzonk lelki tarsunk legyen egy puda, meleg szorgomolyag, meg akkor is, ha neha saros labakkal ugrik is fel a legszebb, viragos kanapenkra; legmlyebb almunkbol a ugatasa-szuszogasa riaszt fel; neha megeszi vendegunk szalmakalapjat; es egy-egy kiados oromteli, kellemes seta utan oly mohon esik neki a tiszta viznek, hogy uszik a lakasban
minden... Kell, hogy tanusitsa valaki szuntelenul, hogy o meg az, ami volt egykoron: onmaga.
Es alig-alig van valami a vilagon, ami olyan valosagosan es megnyugtatoan biztositana errol, mint a kutya toretlen es feltetlen husege.
Nagy hiba a kutyat ''emberesiteni'', inkabb csodalnunk kell bennuk
azokat a jellemvonasokat, tulajdonsagokat, amelyeket mi mar regen elvesztettunk, amikor emberre valtunk.
Csodaljuk tehat holtbiztos osztoneiket, rendithetetlen ragaszkodasukat es orokke tarto megbizhatosagukat.
A szelid farkas, - akiben soha nem csalodhatsz...
előző
1 2
|
|
|
|
|
|
