|
|
|
|
Nem szeretem
Mélyértelmű - détéel - 2001. december 21.
Egy kis kiegészítés a Nyílt levél keltette vitához.
Vannak dolgok, amiket nem szeretek. Nem szeretem a rámerőltetett kötelezettségeket. Nem szeretem a családi kötelékeket. Nem szeretem, amikor valakit azért kell szeretnem, mert rokon, és nem azért, amilyen ember. Nem szeretem a megbízhatatlanságot, a linkséget. Nem szeretem, amikor nem kapok vissza kölcsönadott dolgokat, pláne ha azok nekem fontosak, és aki kölcsönvette őket, ezt nem veszi figyelembe.
Nem szeretem a koszt. Nem szeretem, hogyha tél van akkor nem azért nem látok ki a busz ablakán, mert esetleg sötét van már, hanem azért, mert vastag sárréteg borítja az egész buszt, és valahogy nem jut pénz meg idő arra, hogy legalább egyszer egy héten lemossák azokat a rohadt járműveket. Nem szeretem, hogy a külvárosba nem jutnak el az útletakarítás felelősei. Mert tél van
Nem szeretem a figyelmetlenséget. Amikor valaki úgy mond dolgokat, hogy nem érdekli, amit mondott, esetleg nem sért-e másokat. Amikor valaki csak arra tud panaszkodni, hogy őt soha senki nem keresi, de az fel sem merül benne, hogy ő is meg tud keresni másokat.
Nem szeretem a pártatlanságot, a kettős mércét, mások el nem fogadását. Nem szeretem a megalapozatlan kritikát. Nem szeretem az arroganciát, a másik meg nem hallgatását.
Nem szeretem, hogy ez a világ itt körülöttünk, arrogáns, buta, beszűkűlt. Nem szeretem a hamisságot, a saját érdekek kizárólagos szem előtt tartását. Nem szeretem a demagógiát. Nem szeretem, hogy 3 gyerek, 3 szoba, 4 kerék, hogy reménnyé váljon az emlékezet, és hogy ezeréves álom. Nem szeretem a kézcsókot. Nem szeretem a 30 éves konzervatív gondolkodású embereket. Nem szeretem ifj. Hegedűs Lórántot és Orbán Viktort. Nem szeretem, hogy téma a származásom. Nem szeretem, hogyha a zsidóktól azt hallom, hogy én nem is vagyok zsidó, és a magyaroktól azt, hogy én nem is vagyok magyar. Miért nem lehetek egyszerre mindkettő? Miért kell nekem ezt meghatározni?
Nem szeretem a diletantizmust. Nem szeretem, hogy olyan emberektől kell nekem tanulnom, akiknek a súlyos szakmai tévedéseit még én is észreveszem. Nem szeretem, hogy iskolában kell ülnöm, amikor életemben eddig a legtöbbet akkor tanultam, amikor dolgozhattam is. Nem szeretem, amikor emberek úgy tulajdonítanak különleges jelentőséget tetteiknek, hogy azoknak valójában semmilyen jelentőségük nincsen. Nem szeretem, hogy nem számít, hogyan dolgozom, csak az, hogy honnan jöttem. Hogy akik ma nem érhetnek el semmit, azok állandóan a múltat hozzák fel, és akik ma elértek valamit, azok megpróbálják letagadni a múltat. nem szeretem, hogy nem az eredmény, vagy az elérésére tett próbálkozás számít, hanem csak az, ki tette.
Nem szeretem, hogy nem szeretek.
|
|
|
|
|
|
Válasz
hannoca - 2001 december. 22. 10:22:54
Egy csomó mindent én sem szeretek. Vannak dolgok, ami elől már el kell menni. PL. a politika. Vannak dolgok, amiket meg meg kell
szokni. Én sem szeretem a figyelmetlenséget. Sőt, szenvedek tőle, nap mint nap. Ez az, ami le akar taposni, mint valami kis
buldózer. Ugye olvastátok a Pygmaliont (My fair Lady). Nagyon szeretem. Van neki egy első jelenete, és benne a Lizi. Kicsit úgy
érzem magam én is sokszor. De én már rég nem hiszem el, hogy lesz vagy volt ez jobb is. Kitöröltem a fejemből a jobb és rosszabb
szavakat. Nem azért mert belefáradtam a nem-szeretésbe, hanem mert ha nem oldom fel valahogy, akkor belefáradok. Csak akkor nem
fog az ember többet elszomorodni és megsértődni és csalódni, ha önmagát változtatja meg. Mert magadat még esetleg jobbik esetben
lehet kontrolállni, de hogy a külvilágot az életben meg nem változtatod egyébként, úgy hogy te nem változol hozzá az tuti.
Én sem szeretem a megalapozatlan kritikát, és nem szeregetem a piszkálódást sem, ami ebből áll. És nem szeretném az önzést sem
ugye. De gondolj csak bele, tényleg lehetséges az, hogy ne csak a saját érdekewd létezzen? Miért várnád el másoktól, hogy
egyáltalán gondoljanak rád? És arra, hogy mit szeretnél? Nem várhatod el, ezért is angyali csoda, ha a Pozsi például kiszalad két
csomag mogyoróért neked, titokban. Ugye egyszerŰ, de nagyon szokatlan. Szerintem magasra teszi az a lécet, aki azt akarja, hogy
az embertársai odafigyeljenek rá a szó igazi értelmében. Rám két ember figyel mindig, bármilyen helyzetben oda, és az a mamám és
a hugom. Ez jó. De gondolod, hogy elérhető, hogy az embereknek úgy általában a másik olyan fontos legyen, hogy felaldozzanak rá
időt és fáradtságot. Nem hiszem, hogy tartósan lehet ebben a világban figyelmességre számítva élni, mert a tyrtós csalódás
tényleg kifáraszt, abba aztán bele lehet fáraDNI. dE AZ EMBER MINDIG OLYAN HASONLÓ SZITUÁCIÓKBAN CSALÓDIK, HOGY IGAZÁN NEM
LEHETETLEN AZOKAT KIVÉDENI/MEGELŐZNI. Most benyomódott a capslock, de nem fogom ezt a kibaszott sok hüjeséget mégegyszer leírni
ám miattatok.
Szóval szerintem van egy elmélet a tanulásról, aminek alapjait asszem Piaget teremthette meg, és ezt konstruktivizmusnak hívják.
Nagyon ügyes kis dolog, mellesleg egy ismeretelmélet is. Hát abban valahogy úgy lenne ez megfogalmazva: vannak a vilárról
alkotott ismeretednek a rendszerei, az elméleteid. Ezek konstrukciók a világról. Ha azonban ezek adaptivitása a világ fele
túlságosan lecsökken, akkor az új ismereteket is be kell valahogy illesztened. Ha nem térnek el nagyon, akkor csak kisebb
módosításokat igényelnek. Ha nagyon eltérnek, akkor viszont új elméletet kell konstruálnod. Ez az új elmélet azonban, főleg ha nem spontán, hanem tudatos módon jött létre, bizonyos helyzetekre nagyon adaptív, de sokszor visszatér gondolkodásodba a régi.
Kialakul bizonyos területi megosztás, melyik mikor érvényes, annak megfelelően, hogy mennyire adaptívak. Hát valahogy így elehet
szerintem valahogy így eleht kivédeniezket a dolgokat. Vagy így elhet ezt egzaktan leírni.
|
|
|
|
|
|
Ki mit szeret...
Mao - 2001 december. 26. 22:32:48
Én is sok mindent nem szeretek nem fogom felsorolni...
Pár dolog: Én szeretem a kézcsókot. Nem akkor, ha 80 éves néni adja egy még nem egész 40 éves faszinak (gondolom te erre gondolsz), papnak miegymás, egyáltalán férfinak. Azt én sem komálom. Ha egy férfi kézcsókot ad egy nőnek, az szép. Sajnos ritka, többségében akkor is művi (ld. showműsorok). Mint ahogy ezen gondolat mentén maradva nem szeretem, ha valaki csókolomot köszön, férfinak jó napot KÍVÁNOK, nőnek KEZÉT csókolom! Nem szeretem, ha egy férfi felsegíti a kabátot AZUTÁN veszi fel a magáét, mert fordítva kell (beltéri meleg és nagykabát összefüggés). Stb. De a kézcsók az szép.
A pártatlanságot én igenis kedvelem. Akkor nem csak kívül, de felül is állsz dolgokon. Kettős mérce viszont csúnya dolog, pfuj.
Én meg úgy vagyok vele, hogy a származás legyen téma, mert igenis fontos, ki honnan jött, mert meghatároz, viszont ÉN határozhassam meg, hogy minek tartom magam, és ezt tartsák tiszteletben.
Régen magam is úgy gondoltam, a család eléggé hülye dolog, elévgre nem én szereztem őket, kaptam, függetlenül attól milyenek. De akkor is a CSALÁDOM és ez fontos, mindenkinek minden hülyeségével együtt. Erre nem rég jöttem rá, és számomra egyre fontosabb tudni, hogy honnan jövök, és ki az aki még onnan jön. Ezért lett fontos nekem a temető is.
Az meg, hogy valaki szeret engem vagy sem, nem érdekel. Engem ne szeressenek, ne gyűlöljenek, legyek indiferens, amíg valami konkrét nem történik.
Különben is "nem szerethet mindenki..."
|
|
|
|
|
|
