Ami igen elkeserítő, hiszen remek zenészek játszanak igen remekül, a három lány (Behumi Dóra, Kozma Orsi, Váczi Eszter) nagyon jó és láthatóan-hallhatóan nagyon élvezik a koncertet. A fúvósok, ha ott vannak nagyon jók, időnként azonban (nem nagyon, de) szétesnek, és az amúgy zseniális FKK, mintha nem lenne százszázalékosan jelen, ezért néha elkúszik a számoktól. (Vagy csak unta már az egészet, és jött a jól bevált kamuzás?) Geszti hozza a formáját, rettentően energikus, folyamatosan kapcsolatban van a közönséggel (a lányokkal együtt), meg a többiekkel, habár kicsit túl sokat futkos, ezért liheg, de ez teljességgel elnézhető, hiszen a koncert heve, az mi elragadja, és ez nagyon jó. Erdélyi Péter remekül vezényli a zenekart, minden hibátlanul halad előre a maga menetében. A néhány szám erejéig szólózni bejövő szülőatyj, Dés László szenzációsak fúj, borzasztóan érződik, amit az interjúban elmond, hogy a Chicago, az Earth, Wind & Fire és hasonló zenekarok hatására nagyon régóta szeretett volna ilyen fúvós centrikus funkyzenét csinálni, és ennek megfelelően a komoly jazz-zenész (ami persze egy hülyeség, csak hát a zsurnálsztereotípiák ugye) gyermeki örömmel fújja a szenzációs funky imprókat. Noha szerintem ebben az esetben jobb lett volna a szoprán helyett valami mélyebb szaxit választani, de hát neki ez a primer hangszere. A Cantaloop US3 féle Herbie Hancock feldolgozás feldolgozásában meg parádésat párbajoznak FKK-lal.