 |

Thomas Bernhard
Kultúrpajta - hannoca - 2003. március 16.
Thomas Bernhard a kedvenceim közé tartozik. M?veit olvasni felüdülés, szórakozás, miközben filozofikus gondolatokkal, nagy m?veltséggel és egy sajátos világlátással ismerkedik meg az ember. Ha Tamás Gáspár Miklós író lett volna, még pedig jó író, azt hiszem ilyesmi lett volna.
Egy kicsit az életrajzról, mégis csak kir?l is van itt szó? Bernhard 1931-ben született házasságon kívül, anyai nagyapjánál nevelkedett. A suli nem nagyon ment neki, ezért nevel? otthonba került, majd egy salzburgi fiú internátusba, amit rövidesen otthagyott és kitanulta a keresked? szakmát. Érettségije nincs, ett?l függetlenül Bécsben egyetemre járt, Salzburgban a Mozarteumban pedig dramaturgiát, színjátszást és zenét tanult, közben segédmunkákból élt. A hatvanas években futott be, meg is kapta az összes nívós osztrák irodalmi díjat, amiket általában nem vett át. Ezt megspékelte azzal, hogy végrendeletében megtiltotta, hogy darabjait Ausztriában bemutassák, színre vigyék, könyveit (újra)kiadják.
Bernhardot saját maga jellemezte a legjobban, Auslöschung cím? m?vében: „Ich bin der größte Übertreibungskünstler der Welt.”, azaz a világ legnagyobb eltúlzóm?vésze ? lenne. Bernhardban pont ez a jó: ? nem kér bocsánatot senkit?l, nem pironkodik, ha netán radikális a véleménye, nem próbál sem magyarázkodni sem körülírni: csak zubognak a mondatok, a jelz?k, oldalakon át pont nélkül, egyes szám els? személyben, és a semmi kis esetb?l világméret?vé duzzasztott paranoiák (tényleg csak paranoiák?) születnek. Az élet minden kis területét érinti, az iskolától a fotózáson át az irodalomig és a tudományos fokozatok értékéig. Mindig kategorikus, de ugyanakkor leírja az ellenkez?jét, a másik oldalát is a tárgynak. F? témája, azt hiszem, ezen belül is, hogy ne mondjam szakterülete az antiszemitizmus, illetve a haza-szidás. Valahol a Harmonia Caelestisben szerepel is, hogy a haza gyalázást Bernhardtól kell tanulni. És hogy tud hiányozni, milyen felüdít?, amikor az ember végignéz egy kínosan pc-re hangszerelt védekezést a jobb-radikalizmussal szemben, és utána elolvas egy kis Bernhardot. Nem átallja lerántani az összes sunyiságról a leped?t, pl. a Heldenplatzban amikor arról ír, hogy az osztrákok még mindig szeretik magukat Németország áldozatainak beállítani, és így elsunnyogták a szembe nézést a saját múltjukkal, a nácítlanítással és az áldozatok kárpótlásával. (Jaj, nem ismer?s ez valahonnan??!) Nem mintha a kárpótlás képmutatóságáról ne nyilatkozna az író kell? szarkazmussal. Mert ott a Heldenplatzon ujjongó nép köszöntötte Hitlert. Nála az olyasfajta kijelentések, hogy Ausztriában az egyház mindig a nácizmussal flörtölt, vagy hogy minden osztrákban egy tömeggyilkos van, meg hogy az osztrák anyák és iskolák egyt?l egyig összetörik és megölik a gyermekek lelkét, teljesen szokásosak. Nem csoda, hogy bemutatóit, könyveit folyamatos botrányok kísérték.
Bernhardban az a jó, hogy gátlástalanul hangot ad az egyébként kézlegyintéssel elintézett, mégis óriási kérdésnek: Hogy igen, most élünk, ez a hatalom éppen nem legitimálja az antiszemitizmust (nyíltan), de ki lenne az, aki nemhogy a kezét, de a szavát felemelné itt bárki érdekében, aki vagy csak arrébb fordul, vagy meg is teszi ugyanazt, ami már megtörtént. Bernhardnál nem kérdés, hogy aki békeid?ben a legkisebb szellemi lazaságot megengedi ilyen szempontból, az mit meg nem engedne magának egy kifordultabb világban.
Ennyit most nagyon röviden Bernhardról, talán még lesz folytatás.
Gondolkodását szerintem Auslöschung (1986) cím? m?ve foglalja össze legjobban, legtöbb szempontból, nagyon súlyos m?, családról, hazáról, a szellem emberér?l meg ilyesmikr?l. A magyar címét sajnos nem tudom, de valami olyasmi lehet, hogy kioltás.
|
|
 |