Bernhardot saját maga jellemezte a legjobban, Auslöschung cím? m?vében: „Ich bin der größte Übertreibungskünstler der Welt.”, azaz a világ legnagyobb eltúlzóm?vésze ? lenne. Bernhardban pont ez a jó: ? nem kér bocsánatot senkit?l, nem pironkodik, ha netán radikális a véleménye, nem próbál sem magyarázkodni sem körülírni: csak zubognak a mondatok, a jelz?k, oldalakon át pont nélkül, egyes szám els? személyben, és a semmi kis esetb?l világméret?vé duzzasztott paranoiák (tényleg csak paranoiák?) születnek. Az élet minden kis területét érinti, az iskolától a fotózáson át az irodalomig és a tudományos fokozatok értékéig. Mindig kategorikus, de ugyanakkor leírja az ellenkez?jét, a másik oldalát is a tárgynak. F? témája, azt hiszem, ezen belül is, hogy ne mondjam szakterülete az antiszemitizmus, illetve a haza-szidás. Valahol a Harmonia Caelestisben szerepel is, hogy a haza gyalázást Bernhardtól kell tanulni. És hogy tud hiányozni, milyen felüdít?, amikor az ember végignéz egy kínosan pc-re hangszerelt védekezést a jobb-radikalizmussal szemben, és utána elolvas egy kis Bernhardot. Nem átallja lerántani az összes sunyiságról a leped?t, pl. a Heldenplatzban amikor arról ír, hogy az osztrákok még mindig szeretik magukat Németország áldozatainak beállítani, és így elsunnyogták a szembe nézést a saját múltjukkal, a nácítlanítással és az áldozatok kárpótlásával. (Jaj, nem ismer?s ez valahonnan??!) Nem mintha a kárpótlás képmutatóságáról ne nyilatkozna az író kell? szarkazmussal. Mert ott a Heldenplatzon ujjongó nép köszöntötte Hitlert. Nála az olyasfajta kijelentések, hogy Ausztriában az egyház mindig a nácizmussal flörtölt, vagy hogy minden osztrákban egy tömeggyilkos van, meg hogy az osztrák anyák és iskolák egyt?l egyig összetörik és megölik a gyermekek lelkét, teljesen szokásosak. Nem csoda, hogy bemutatóit, könyveit folyamatos botrányok kísérték.