Még nagyon sok jó van! Pl. ha amikor a Mariverseket olvassam, akkor értettem meg igazán, meg persze a többi verssel is, hogy mit jelent az hogy szakítani a József Attilai hagyománnyal, meg az Ódával. Mert milyen szép az a verődik földön és égbolton, de kinek merné az ember ezt a szemébe mondani, vagyis hogy hopl az a fiktív vagy akár nem fiktív szituáció ahol még érvényes lehet a szerelemvallomásnak ez a formája, és nem hazugság a gondolkodásnélkül, meg az elvetve minden elvet. Viszont az, hogy Csakamari, ez első hallásra olyan mint egy japán küzdősport neve, meg hogy ilyennek szeretem, mert ha másvalamilyennek szeretném akkor nem is őt szeretném, meg hogy eltekintve az eltekintendőktől tényleg imádom, szóval ezeket úgy meg lehet fogni. Ez aztán érzés a javából, és még vers is. De persze nem csak a szerelmesversek szakítanak azzal a bizonyos egyébként nagyon jó hagyománnyal, hanem minden más is, szóval hogy ezek kíméletlen versek, nem olyanok hogy szép vagy jó, és ez nekem azért is tetszik, mert ezek jelzőként teljesen idegesítőek általában, ebben nem történnek jó dolgok, vagy nincsen szó benne jó dolgokról meg rossz dolgokról, mert ebben nincsenek ilyenfajta minőségi ítéletek. És ez még csak a kezdete a destrukciónak, de máris nagyon üdítő. Mint a modern festészet.