Kultúrpajta - minek szólít az éjszaka?

láttam egy steril filmdrámát, jelölése szerint thrillert: hangos volt, nyilván a nagyképernyőre írták. az alkotók mindenféle bennem lappangó feszültséggel akartak volna játszani, csak épp kifelejtették a hozzáféréshez ab ovo szükséges hangulatatot.

a téma maga nem volna rossz: amerikai hiszti a hatvanas évek derekán, kisvárosi honpolgárok észlelte rémjelenség, a Molyember. az ohio folyó menti Point Pleasant-ben számos szemtanú által leírt szörnyeteg az akkori, tényleges (és korántsem egységes) beszámolók szerint hol madár, hol moly alakú óriás, sötét emberalak, izzó vörös szempárral. az ohio folyó fölött pedig tényleg leszakadt a híd, 46 halálos áldozattal. kb ennyi a "valós történések alapján".

aztán a 70es években ráizgul a molyember témára egy John Keel nevű, természetfölöttiben utazó író, összehozza mindenféle parajelenséggel, csernobillal és ufókkal. 1975-ben kiad egy könyvet/regényt, mely alapján hollywoodi iparosok lenyomják ezt a filmet.

maga a mozi pedig pontosan az: a multiplex-hatásra épül, igen erős effektezés által, mind hang, kép és dramaturgia területén. összességében agresszív eszközökkel minimális hatásfokot ér el. egyrészt: marha vontatott a sztori kibontakozása, melynek fő vonalát a néző már az előzetesben megismeri, így alig éri el a meglepetés, az először-látás ingerküszöbét. divat, vagy netán kötelező, hogy két óráig tartson egy-egy hwoodi produkció?

tartalmilag olyan újszerűnek nem festhető kérdéseket feszeget, mint érzékelésen túli (para-)jelenségek, tér- és időbeli emberfelettiség, jövőlátás, és túlvilág, illetve ezek kommunikációja a homo sapiens amerikai változatával. úgy veszem észre, hogy a film szereplői gyakran a saját környezetükben kerülnek horrorisztikus félelmek kereszttüzébe. a saját kultúránk technikai eszközei nemcsak médiumként, illetve összekötőként, hanem szorongások tárgyaként is előjönnek. mindez viszont mellékes, a fikciós közeg lényegében azt sugallja csupán, hogy félni kell attól, ami ennyire félelmetes.

gyengék a karakterek. abszolút nem a parázós zsurnaliszt-imágóra hajadzó Richard Gere alakítja a főszereplőt. innen pedig csak egyre mellékesebb benyomást adnak a mellékszereplők. marad a zseniálisnak alig mondható vágás, a túl-szuggesztíven kontrasztos, nyomasztós képvilág, melybe természetfelettizáló színvilágot a rém megjelenése hoz csupán. tök idétlen, ráadásul mozivászonról könnyezésig irritálja a szerencsétlen földi fogyasztó szemeit. a hang pedig idegesítő, ijesztgetős, és ráadásul üvölttetik. a telefon például mindig kurvára nagyon hangosan csöng, hogy a direkte félelmet gerjesztő hangjelenségekről ne is essék szó.

nemrég olvastam, hogy a multiplex mozik hangrendszere éppen a halláskárosító szint alattra vannak tuningolva, de a hangoskodó jeleneteknél simán túllépik a decibelszintet. ez a filmecske végig csak hangoskodott és ijesztgetett, ezért már csak egészségügyi okokból sem ajánlom, pláne megannyi színvonalasabb film, illetve a szép idő tükrében.