
|
 |

 |
 |

Olvastam
Kultúrpajta - hannoca - 2001. november 4.
Mikor már elegem lett a négy napos és végeláthatatlan házi feladat készítésből, olvastam valami üdítőt. Persze nem úgy kell érteni.
Régebben egész rendszeresen vettük a Holmit, aztán a Mamám leszokott róla, én meg elfoglalt ember lettem, úgyhogy utoljára valamikor fél éve vagy inkább egy egész, kaptam egyet a Tamástól. De most megvette a Mama az októberit, és ez sem nem könyv, sem nem politika, viszont nagyon jó. Aki még teheti, gyorsan vegye meg, vagy kérje kölcsön tőlem. Vannak benne szép versek meg jó novellák is, mert még olyanokat is olvastam belőle, aztán ami a legjobb, van benne a Várady Szabolcsnak egy cikke a limerikről. A cikk se rossz, aki olvasta vagy hallotta már Váradyt, az tudja milyan – nekem az Osvát Ernő szokott eszembe jutni róla. A cikket pedig 44 magyar limerik követi, mindegyik nagyon vicces, témájuk 80%-ban a dugás témakörben mozog. Nem is tudtam eldönteni, melyik a legjobb, mert nincs is köztük olyan, de azért ide írok egyet találomra.
Marhára ráment Ady Endre
a vadiúj dúvadi trendre:
pörölte véreit,
vörös fehéreit.
Nem hajtott turbós happy endre.
(Kovács András Ferenc)
Volt egy úr, lakhelye Mozambik,
fenéken harapták a zombik,
faggatták: „Nagyon fáj?”
Azt mondta: „Ugyanmár.
Eleve is volt már azon lik.”
(Varró Dániel)
Járta a világot Bölcs Ödön,
náthás volt Karakószörcsökön.
Kamatyolt a jaki-
ban s mondja valaki:
„Alul is, fölül is szörcsög ön”
Hát ebből három lett, de mind a 44 nagyon jó, biztos még ennél is jobb.
Végül – a miheztartás meg a sznobizmus végett – álljon itt még néhány adat az újságról.
Cím: (ha nem tűnt volna fel): Holmi
Szerkesztőbizottság: Réz Pál (fő), Radnóti Sándor (bírálat), Závada Pál (széppróza), Várady Szabolcs (vers), Fodor Géza, Szalai Júlia, Bodor Ádám, Dávidházi Péter, Domokos Mátyás, Göncz Árpád, Kocsis Zoltán, Lator László, Ludassy Mária, Petri György, Rakovszky Zsuzsa, Vásárhelyi Júlia.
Ár: 200Ft (csak pár forinttal drágább a Narancsnál, és csak havonta jelenik meg. 12,7 szál Pall Mall márkájú, ill. 9,7 Camel/Malboro márkájú cigaretta)
|
|
 |
 |
 |
 |

erre most írtam egyet
ddani - 2001 november. 5. 13:36:40
megvettem, elolvastam, röhögtem. nekem is muszáj volt elkövetnem ilyet:
Ismert egy aranyos sokác úr, régóta anyagos, sokat szúr. Reggeltől heroin táncol az erein, s elszáll az agya, most sokadszor.
|
|
 |
 |
 |
 |

nekünk a pozsival ilyet sikerült
hannoca - 2001 november. 8. 18:38:53
kicsit közönséges, de hát a többi ihletett erre: Volt egy srác, úgy hívták Ferike, Kérdeztem én tőle, meri-e? Megfogta nadrágját, Letolta gatyáját Nem látott olyant még senkise!
|
|
 |
 |
|
 |