 |

Szegény kis civil panaszai, avagy ha a karika bezárult
Külbelpol - mp - 2003. április 8.
Ha valami igazságtalan, elfogadhatatlan, ám törvénnyel kikényszerített dologgal találkozik az állampolgár, mit tehet? Elfogadja, lenyeli a "békát". Ha küzdő típus, akkor tiltakozik. Hogyan teheti? Az illetékes hatósághoz fordul. Ilyenkor csak azt láthatja, hogy a tiltakozása eredménytelen. Mit tehet még? Álmatlanul forgolódik éjjelente, csendben morgolódik nappal. Közben társakra lel, akik ugyanígy tesznek. Már nincs egyedül szegény kis civil, társaival együtt lelkesen gondolkodik a probléma megoldásán. Aztán együtt kitanulják a "civil mesterséget": megkeresnek megfelelő szakembereket, beleásnak a szakanyag legmélyébe, sajtóhíreket figyelnek, minden rezdülésre válaszolnak. Esetleg hecckampányt kreálnak, védekeznek, magyarázkodnak, sajtóhíreket figyelnek újra. Várják a változást.
Ez így történik a korhatárkarika ellenzőivel is, mely csoportnak tagja az itt segítséget kérő szegény kis civil is.
Túl a dühöngésen, kartonpapírt ragasztottam a tévém sarkára, hogy eltakarjam dühöm tárgyát. Mivel még mindig nem vagyok elégedett, mindent meg fogok tenni azért, hogy előmozdítsam a Körhatár Civil Kezdeményezés törekvéseit.
Kedves nézők! A Körhatár tagjaiként megteszünk mindent, hogy a karika eltűnjön, de ehhez törvényt kell módosítani. Erre még várni kell, viszont a lehetőség adott.
Felajánlottuk segítségünket a hatóságnak, a tévétársaságoknak, a jogalkotóknak, akik várják az elkészült anyagot. A tanulmány elősegítheti, hogy mind a hatóságok, mind a műsorszolgáltatók megértsék, mit is szeretne a néző. A néző, akinek kegyeiért harcolnak a műsorszolgáltatók, érdekeiért a hatóság (elvileg). Bemutatjuk, hogyan védenénk meg a kiskorúakat a média ártalmaitól, hogyan kímélnénk meg a nézőt attól, hogy képromboló, szándékosan zavaró jelzéseken idegesítse magát. Hogyan óvnánk meg a hatóságot attól, hogy a tévénézők magánéletébe kelljen beavatkoznia. Jelenleg itt tartunk, és minden véleményt szívesen fogadunk.
Kérjük, hogy aki segítő szándékát szeretné kifejezni, látogasson el honlapunkra (www.korhatar.tk), és írja alá a petíciót.
|
|
 |