Ülök otthon családi környezetben és nézem az oly kedvelt Esti Showdert. A showman, az Irak elleni amerikai offenzívával kapcsolatos, kis viccfüzérhez ér. És már pattan is ki szájából a humor: "Egyébként drágáim ne izguljanak, megfogjuk tudni hogy kitör-e a háború. Pontosan. Idõben. Honnét? Két héttel korábban a CNN mûsorújságból." Azon kapom magam, hogy mint megbabonázott szenvtelen szabotőr kacagok bele a gyászos csendbe. Se itthon, se a stúdióban nem nevet senki! A precízen, mindig éppen csak borostás kabarémester zavarba jön a szokatlan immunenciát tapasztalva, de választ talál ilyenkor is; "na most abban a helyzetben vagyok, hogy én ezt nagyon jónak ítéltem". Pedig jó volt, nagyon jó! Az ütős humornak viszont igencsak része a spontenitás, a váratlan csattanó. Hisz a kacaj a géniuszt csodálja, a mestert, aki lát olyan összefüggéseket, olyan ellentmondásokat, olyan iróniát, olyan ambivalenciált, olyan csudát', amit a hallgató nem. És mondd, kinek jelent még meglepetést egy óramű pontossággal beüzemelt háború, mintha csak egy száraz gazdaságstabilizáló mechanizmus lenne, amihez a kormányzatnak néha nyúlnia kell. Naná, hogy előre benne lesz a TV-újságban. Naná, hogy már kész vannak az iraki veteránt megtestesítő mobil játékbabák. Naná, hogy már forgatják, valahol a távoli Ausztráliában, a mindent elsöprő utolsó támadás drámáját megörökítő nagyvásznas filmet, telis-tele történelmileg hitelt nyerő snittekkel. A CNN is készül és dörzsöli kezeit, már rátette mancsát, a Husszein agyonlövéséről szóló hír kizárólagos vetítési jogára. És arról az öles mellékesről se feledkezzünk meg, hogy az időpont benne lesz a holnapi újságba, mert a nézőt nem szabad meglepni; "egy ilyen HÍR, és a kamrában se tökmag, se szotyi!" A meglepetés a terrorizmus módszere, ők pedig közellenség, megvetjük minden eszközüket. Érted már a viccet? Nem. Helyes, hisz ez régen nem vicc, hanem egy gusztustalan, hamis, ostoba háború. És ezt a sok negatív átkot, amivel bántottam szegényt, nem is érezzük jogosnak, mert régóta nézünk CNN-t. A jenki szárnyas ármádia felszáll, ledobják a bombákat és egy megsemmisülő győzelmet aratnak, a diktátor kipurcan, az ökonómia meggyógyul, Bush újranyeri magát, de Ti azért gyertek tüntetni február 15-én.