Külbelpol - a vég kifejlett

örülhetett a jogosult választó sokadalom 71 százaléka: odaikszelte a lapra, a hite mellé, aztán irány a napsütés, sör, piknik, trallala.

örül a közvéleményt oly kreatívan kutogató intézmények arca: ők is olyan választási háztartási nevekké avanzsáltak, mint egy-egy nagyobbacska párt. az utca embere felsorol közülük kapásból hármat is, legalább. a valóságot továbbra is ők ellenpontozzák, minden reality-check belőlük indul ki a grafikon-trafikon. jessz.

őrjöng, rajong a (két) hardcore szekértábor: az illuminált, tapsgépszerű tömegek eléggé defókuszáltak, hogy a győzelem és vesztelem közti paraszthajszálat túlsüvöltsék. ria, ria.

a pártmuftik is vidámak: ki legtöbbet vitt, ki kormányt alakít, ki meg mérlegnyelv; mindenki boldog lehetett valamiért. gratulálások egymásnak, sikerek, miegyéb.

a televíziót estére már uszkve tíz-tizenöt millió magyar nézi feszült figyelemmel, reklámostúl meg minden. derül az igazgatóság.

fogadjunk, hogy a tavaszi rügyek és a szunnyadó gumók is mind duzzadnak a tutiban.

asszem az egyedüli csoffadt élőlény a mai kavalkádban egy Mádl Ferenc nevű úr volt, amint mikrofon mögött feszengett demokratizált honunk képernyőin. leestek már a végleges adatok, spekulációk gyűlögettek a kormányalakítás mikéntjei körül. kis köztársaságunk elnökének remegő keze közt megy tovább az országos sorsfonal, szövögetni sem kell ma már tovább. de azért szar lehet ott, a remegő kezek túlvégén.

mondjuk az is lehet, hogy szimplán álmos volt, mindegy.