Rovatok
Ajándék
Buliztam
Érdekes
Ez az oldal, itt
Idézetek
Kieg. versekhez
Kultúrpajta
Külbelpol
Mélyértelmű
Mindennapi mindenfélék
Napló
novella
szerelmes sms-ek
Szerelmes-vágyakozós
Szüret
Veder
Vers
Belépés
Azonosító:
Jelszó:
Regisztráció
3 másik
Ablakod előtt [11-09-03]
hello! [05-06-08]
A fogfájásról... [05-03-11]
Keresés
Toppon
Porfogó [15-08-02]
Angolkóros [15-08-02]
Az Isten szeretője [15-08-02]
Szorgalmasak
Impresszum
Használat feltételei



Százhatvanhét nap
Érdekes - détéel - 2001. szeptember 22.

Önsajnáló útibeszámoló tizenhárom fejezetben, sok tapasztalattal a végén

I. Vágy, elmenni innen, egy kicsit hosszabb idöre, kikapcsolódni Magyarországból, látni valami mást is, szüneteltetni eddigi életemet, se kocsmázás, se kocertek, se focimecs. Új barátok, új emberek, meg megismerni, milyen a felnöttlét, felkelés, fogmosás, munka, evés, munka, evés, fogmosás, alvás. Meg néha egy kis ivás.
II. Aztán jött a küzdelem. EU-n kivülröl jövök, hát mindenféle papirok kellenek, bizonyítandó, hogy van valami közös bennem és azokban a Homo sapiensekben, akik már ott vannak benne. Az osztrákok nem hitték el, a németek igen, irány hát a világvége.
III. Pakolás és búcsúzkodás. Két dolog, ami számomra a leggyülöletesebb ezen a világon. De ugye írsz majd, meg majd telefonálunk, hisz van mobiltelefon is.
IIII. Megérkezés Meseországba. Ez tényleg az, bizonyítja a kép is, ez a vár tényleg így néz ki. Körbe hegyek, tavak, ez igen, ez kell nekem. Az elsö pofon az elsö napon: azért azt nem gondoltam volna, hogy eme oly fejlett országban ilyen szobákat szállásnak mernek nevezni. Nem a szállodai szobákat, a mi szobáinkat.
V. És elkezdek dolgozni. Tényleg van olyan, amikor az ember a fáradtságtól nem tud elaludni. Napi 10-12 óra munka, minimum. Kollégák rendesek, kezdenek tanítani. Arra, hogyan lehet ezt átvészelni. Így megtanultam pofa nélkül hazudni, lopni, csalni, inni csak azért mert azt kell, mindegy, hogy jólesik-e, ezzel is megkárosítjuk munkaadónkat, és az a lényeg. És a tanulság az örök: csak a legpofátlanabbat nem kapják el.
VI. Dilemma. Hogyan fogok ennyi idöt itt én kihúzni, ahol egyetlen ember sincs aki igazán kedvemra való.
VII. Emberek. Itt mindenki lop, nagyszájú, és a pénz a mindene. Soha nem gondoltam volna, hogy a viccbeli szöke nö tényleg létezik. Hogy van olyan ember, aki tényleg eladná az anyját is, ha eleget fizetnek érte. Nem gondoltam volna, hogy az emberi butaság annyira fel tud húzni, hogy tényleg kivetközzek magamból és úgy orditsak valakire, hogy már én sem tudom, mit beszélek. Azt gondoltam, én mindig tudok higgadt maradni. De így megtudhattam azt is, hogy rossz ember vagyok. Olyan embereket ismertem meg, akiknek egyszerüen nem vagyok képes megérteni a gondolkozásmódját. Ha valakitöl megkérdezem, milyen napod volt, miért azt válaszolja, jó, mert sok boravalót kaptam - vagy loptam. Ha a fönökömnek ezt mondom, nem tudok magával együttdolgozni, miért azt mondja, nekünk nem is kell együttdolgozni, mert maga a gyakornok, én meg a fönök vagyok? És itt mindenkinek egy kicsit ferdén jár az agya. Bár az is lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki hülye, és mindenki más normális.
VIII. Élet. Hát az nincs. Elmegy az utolsó vendég, minden bezár, az utolsó busz nyolckor elmegy. Az élet hihetetlenül beszükül. Vagy alszol, vagy dolgozol. Ebbe tényleg bele lehet betegedni.
IX. Barátok. Így utólag elmondható, számomra is meglepö módon, idöközönként megjelennek, szia, jöttünk meglátogatni. Csodálatos volt. SMS-ek, levelek. Szeretetet éreztem, és ennél kevés jobb dolog van a világon. Kapcsolatok, nem elmondhatók, mit jelentenek. Kösz. Csak amikor hazamennek, az nagyon szar.


1 2 következő

Repríz
Mao - 2001 szeptember. 25. 22:07:45

Hát István hozott idehaza!
(Már verbálisan megelőzött a cikk híre, azt mondták szar, nem igaz.) Itt van ez az ember aki eztet a cikket írta, akinek történetesen az egyik legjobb, de mindenképpen a legöregebb barátom (csak azért ment ki fél évre, hogy ne legyen ott a 15 éves "évfordulónkon", mert akkor ő is beszart volna, hogy öregszünk. így csak én). Épp ezért baromi furcsa volt a szitu', hogy 15 évig itt volt, ad hoc jelleggel el lehetett menni kocsmázni/lemeztturkálni/csakúgy/stb. és egyszer csak nem. Viszont nekem sokkal könnyebb volt! Mert ő csak elment az ember életéből (habár gyorsuló világunk fájlődő tálákomunnikácijós rendszereivel ez már nem annyira távoli), ő viszont az egész addigi életét hagyta mögött (többé-kevésbé, de hadd használjunk nagy szavakat.) Ezek után, s főleg azok után, hogy ez az utazás nem éppen várakozásai szerint alakult, pettyni szentimentalizmust el lehet nézni neki.
Mondjuk speciel a végével nem feltétlenül értek egyet: miszerint ha az embernek családja van, akkor kizárólag otthon, zsúr keretében lehet találkozni. Nyilván, hogy a hajlam erre a szülők utáni példa. Ámde! Ne felejtsük el, szülein volt az a nemzedék (meg féllel előttük járuk és azok gyermekei, tehát akik most 35-70 között vannak), akiknek ilyen olyan oknál fogva nem adatott meg bohémnek lenni. Nem mintha ez minősíteni bárkit, csak helyettük eldöntötték, hogy a szocialista embertípus nem jár szórakozóhelyre, mert pfuj. Éppen ezért, minthogy nem álllíthattak mindenki mellé rendőrt, inkább a kávéházakból presszókból csináltak esztergályoműhelyt, kátéesz irodát, lottózót s csupa urbánus dolgot. (ami kell csak nem HELYETTE) Éppen ezért, ha ők találkozni akartak egymással, csak a lakásukon tehették. (Holott minden ember tudja, hogy barátokkal találkozni a kávéháznál alkalmas hely nincsen, mert Királyhegyi Pál is megmondat, hogy ott az ember legalább nincsen otthon, de mégsincsen a szabad levegőn. Persze nem látok a jövőbe, de a Főszerkesztő úrral egyszer már megvittatuk ezt a dolgot, és arra jutottunk, hogy mi azért megpróbálnák 50 éves fejjel is kávézóba járni.
Kissé elkanyarodtam, de így legalább konkrét tudtam maradni. Összevissza irkálásomért elnézést, de nehéz ám azt leírni, hogy örül az ember, ha nem akar tzúlontúl szentimentális lenni. Velkám bek, ahogy a művelt baskír mondja.
Ja és most akkor kurva anyját vagy sem a közterületfenntartónak? ;-)